Megszólalt Donáth László egyik áldozatának férje - videó

Donáth László
Budapest, 2017. november 21. Donáth László evangélikus lelkész Balla Demeter temetésén a Farkasréti temetőben 2017. november 21-én. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze életének 87. évében, 2017. november 5-én hunyt el. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Megszólalt a TV2 Tények című hírműsorában Donáth László egyik áldozatának férje. A volt szocialista képviselő, evangélikus lelkész, Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja egy fővárosi szeretetotthonban zaklatott több nőt. A férfi elmondta, hogy a jelenleg is az intézményben lelkészként dolgozó bukott politikus már évek óta zaklatja az otthon alkalmazottjait: kivéve az idősebbeket és a teltebb alkatúakat. Bár jelezték az intézmény vezetésének a történteket, az otthon nem tett semmit Donáth László ellen – fűzte hozzá az áldozat férje. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo arról beszámolt, Donáth László evangélikus lelkész, aki 16 éven át volt az MSZP országgyűlési képviselője,

szexuálisan zaklatta női beosztottait a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban,

ahol mindezek ellenére lelkészként még most is dolgozhat.

Donáth László Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság június 13-án rendelt el nyomozást szexuális zaklatás és kényszerítés miatt.

A feljelentést a 2010 előtti balliberális világ meghatározó alakja ellen a szeretetház egyik gondozottjának hozzátartozója tette.

Donáth Anna egyébként - noha két hónappal ezelőtt még teljes mértékben elutasította a szexuális zaklatások minden válfaját, azonban most, amikor édesapja keveredett ilyen ügybe, mélyen hallgat.

Donáth László egyik áldozata nemrég a 888.hu-nak nyilatkozott.

Most pedig a TV2 Tények című műsorában nyilatkozott az egykori szocialista politikus egy másik áldozatának a férje.

A férfi kérte, hogy a Tények ne mutassa az arcát.

A zaklatott nő férje szerint

Elmondása alapján, főként a fiatal, vékony testalkatú lányokat zaklatta Donáth, és szexuális ajánlatot is tett nekik.

Bár jelezték az intézmény vezetésének a problémát, az otthon nem tett semmit a szocialista lelkész ellen

– emelte ki a férfi.

– mondta az áldozat férje.

Mindezt orvosi vizsgálat is bizonyítja

– tette hozzá.

A részletekről a Tények a következő adásában számol majd be.

A szocialista lelkész ügyében reagált az Origo megkeresésére dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke, aki arról írt szerkesztőségünknek, hogy

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!