Ma délutánig lehet delegáltakat jelölni a választási bizottságokba

Urnabontás a budapesti Bocskai István Általános Iskolában, Választás 2018
Budapest, 2018. április 8. Urnabontás a budapesti Bocskai István Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési képviselő-választás napján.
Vágólapra másolva!
Péntek 16 óráig jelenthetnek be delegáltakat a választási bizottságokba az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra a jelöltek és jelölőszervezetek.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Választási Iroda csütörtöki adatai szerint mindössze 8670 delegáltat jelentettek be a jelöltek és jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba és az egyszavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba. Öt évvel ezelőtt 33 ezer delegált segítette a választási bizottságok munkáját.

A 10 278 szavazatszámláló bizottságba és az egyszavazókörös településen a helyi választási bizottságba

két-két tagot lehet delegálni.

Ezek a bizottságok legalább öttagúak: a három választott tagot még az országgyűlési választás előtt megválasztották a képviselő-testületek, a többi tagot a jelöltek, jelölőszervezetek delegálhatják. Ha nem lesz elegendő delegált, a helyi választási iroda póttagokkal egészíti ki a testületeket.

A többszavazókörös települések választási bizottságaiba és a területi választási bizottságokba egy-egy tagot küldhetnek a választókerületben jelöltet, listát állító jelölőszervezetek. Két tagot küldhet a szavazatszámláló bizottságba az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelöltet, polgármesterjelöltet, főpolgármester-jelöltet, illetve kompenzációs, fővárosi kompenzációs és megyei listát állító jelölőszervezet, továbbá a független jelölt.

Archív fotó Forrás: MTI/Mohai Balázs

A helyi választási bizottságba egy tagot delegálhat az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelöltet, valamint a polgármesterjelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt.

A területi választási bizottságba egy tagot küldhet a megyében listát állító jelölőszervezet, a Fővárosi Választási Bizottságba ugyancsak egy tagot delegálhat a főpolgármester-jelöltet és fővárosi kompenzációs listát állító jelölőszervezet, valamint a független főpolgármester-jelölt.

A közösen jelöltet, illetőleg listát állító szervezetek együttesen jogosultak tagot megbízni

a választási bizottságba.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.