Feltűnő hasonlóság van Czeglédy Csaba és az Ördög ügyvédje között

Czeglédy Csaba; Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Alaposan kielemezte a Mandiner Czeglédy Csaba gyucsányista politikus-ügyvéd és a Borkai Zsolt volt győri polgármester botrányában kulcsszerepet játszó „Az ördög ügyvédje" írásait: a két szövegíró hasonló helyesírási hibákat vét, kísértetiesen egyforma szófordulatokat használ, de még a mondatokat is hasonlóképpen kezdi. Véletlen lenne? – teszi fel a kérdést az újságíró.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben egyre több közvetett bizonyíték került napvilágra a Borkai-botrány hátterével kapcsolatban.

A jelek arra utalnak, hogy

a Demokratikus Koalíciónak (DK) köze lehet a botrány kirobbantásához, egyes sajtóhírek pedig egyenesen Gyurcsány Ferenc ügyvédjét, Czeglédy Csabát feltételezik a háttérben.

A Mandiner megpróbált utánajárni az ügynek:

Összehasonlították Czeglédy Csaba Facebook-bejegyzéseit „Az ördög ügyvédje" írásaival.

Munkájukból jól látszik:

a két szövegíró hasonló helyesírási hibákat vét, kísértetiesen egyforma szófordulatokat használ, de még a mondatokat is hasonlóképpen kezdi.

Hogy ez csupán a véletlen műve, vagy annál több, azt az olvasók megítélésére bízza a hírportál, de nyugodtan kimondhatjuk: aligha az.

Czeglédy Csaba és „Az ördög ügyvédje" egyaránt helyesen ír. Az ikes igék ragozását azonban egyes szám első személyben mindketten elrontják:

Forrás: MANDINER-FACEBOOK
Forrás: MANDINER-FACEBOOK

A két írás közötti további hasonlóság például a „hm" szócska, aminek helyesírása nem kötött, mégis mindkét esetben ugyanabban az alakban szerepel. Így: Hmm

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Egyezés még, hogy a mindennapi nyelvhasználatunkból szinte teljesen kikopó „mihelyst" régies, népies szavunkat Czeglédy Csaba és „Az ördög ügyvédje" is egyaránt használja.

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

A „bort iszik, vizet prédikál" kifejezés – ha eltérő alakban is, de – mindkét helyen előfordul ugyanazzal a sajátossággal. A hagyományos használat helyett ugyanis a „vizet prédikál" résszel kezdik:

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Hasonlóság, hogy mindketten gyakran használnak bizonyos szófordulatokat. Ilyen például a „nincs itt semmi látnivaló", a „jobb sorsra érdemes" és az „így mulat egy magyar úr".

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

További, mindkét írásban előforduló, de a köznyelvben ritkán használt szavak: „győri polip", „Fidesz-csicska" és a „szolgálati közlemény".

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Czeglédy Csaba és „Az ördög ügyvédje" szövegeit olvasva feltűnő, hogy a szokásosnál jóval gyakrabban kerülnek mondatkezdő helyzetbe az „azonban" és a „ráadásul" kötőszavak:

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Lehet, hogy csak a véletlennek köszönhető, de Czeglédy Csaba és „Az ördög ügyvédje" is használ a köznyelvben ritkábban elhangzó szavakat. Ilyen például a „pincsikutya" és a „golyófogó".

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

Forrás: MANDINER-FACEBOOK

(Ebben a videóban 4:35-től Czeglédy Csaba az ATV-ben beszél arról, hogy sokszor töltötte be a „golyófogó" szerepét)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!