Tetőzött az influenzajárvány, egyre kevesebben mennek orvoshoz

nátha betegség láz Influenza vagy nátha – mi a különbség? dr. life
Magyarországon továbbra sincs influenzajárvány, általában az idehaza csak január közepén kezdődik.
Vágólapra másolva!
A múlt héten tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma, 23 százalékkal kevesebb beteg fordult orvoshoz. 
Vágólapra másolva!

A fővárosban és 16 megyében csökkent, Fejér megyében nem változott, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében viszont nőtt az orvoshoz fordulás gyakorisága. Főleg óvodai közösséget érintettek.

A betegek legnagyobb arányban (34,1 százalék) a fiatal (15-34 éves) felnőttek

közül kerültek ki, a gyermekek aránya 31,6 százalék volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25,8 százaléka, míg 8,5 százalékuk 60 éven felüli volt.

Tetőzött a járvány, egyre kevesebb a beteg Forrás: Thinkstock

A 7. héten az NNK virológiai laboratóriumába 160 vizsgálati anyag érkezett. Összesen 82 esetben mutatták ki az influenza A vírus és 10 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) jelenlétét.

A járvány miatt a legtöbb kórházban és ápolási intézetben továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat.