Megint elővette az EU a kötelező kvótákat

2019.03.23. 08:12

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unióban a kötelező kvóták bevezetését legalább 3-4 éve minden évben előveszik, és Angela Merkel német kancellár egy csütörtöki beszéde alapján, amelyik ország ebben nem akar részt venni, azt „meg kell bírságolni”.

Bakondi Györgyöt az M1 csatornán arról kérdezték: Angela Merkel szerint nem lehetséges, hogy egyes tagállamok kijelentik, egyáltalán nem vesznek részt a menekültek szolidáris elosztásában. A német kancellár erről csütörtökön Berlinben beszélt.

A főtanácsadó szerint Angela Merkel ugyan szolidaritásról beszél,

de ezalatt a kvóták elfogadását kell érteni.

Bakondi György elmondta, hogy

a magyar kormány álláspontja a lakosságtól kapott mandátumon alapszik,

és elég sok millió állampolgár mondta el a véleményét, konzultációkon, népszavazáson, választáson.

„Ennek alapján teljesen világos, hogy a lakosság nagy többsége azt gondolja, nem szabad Magyarországra engedni az illegális bevándorlást, és nem szabad feladni a biztonságot, valamint a keresztény kultúrát őrző magyar hagyományokat” – mondta.

Szerinte a migráció – annak negatív következményeivel – az európai parlamenti választás fő kérdésévé nőtte ki magát.

Bakondi Györgyöt kérdezték a Mathias Corvinus Collegium budapesti migrációs konferenciájáról is, és azt mondta, ez a migrációt sokoldalúan elemző, értékelő, különböző aspektusait bemutató előadássorozat tudósok, közéleti emberek részvételével. Mint mondta, arról szól, hogy a tudomány és a gyakorlatban politizálók véleményét lehessen összegezni, ami talán segíti majd a döntéshozókat. Ezen a fórumon a tapasztalatokról és esetleg a prognózisokról beszélnek.