Mégsem fogolyszökés történt a budapesti bíróságon

2019.03.26. 17:43

Korábban úgy tudtuk, hogy egy fogoly megszökött a a Pesti Központi Kerületi Bíróságról, meilőtt elítélhették volna. Azonban a rendőrség szerint a férfi nem követett bűncselekményt azzal, hogy elment a bíróságról. 

Az Origo információi szerint a férfi fiatalkorú, aki javítóintézetben él.

Egy másik üggyel kapcsolatban volt tárgyalása a bíróságon, ahonnan a tárgyalás szünetében kisétált az épületből. 

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, akik a következő választ adták a kérdéseinkre: 

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. március 26-án 15 óra 10 perckor érkezett bejelentés, amely szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületéből egy személy megszökött. A rendőrség megkezdte a történtek tisztázását, és megtette a szükséges intézkedéseket. A rendőrség megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületéből eltávozó férfi távozása bűncselekményt, fogolyszökést nem valósított meg."