Érszűkületes magyar betegek háta mögött sikkasztott egy jemeni férfi

Vágólapra másolva!
Két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Pécsi Járásbíróság egy jemeni orvost, akit csaknem 180 millió forintos sikkasztással vádolt meg az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Törvényszék szerdai közleménye szerint a keddi előkészítő ülésen a bíróság jóváhagyta a vádlott és a Pécsi Járás Ügyészség között a bűnösség beismerésére és annak következményeire vonatkozóan létrejött egyezséget.

A férfit így különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztásért és folytatólagosan elkövetett, számvitel rendjének megsértéséért ítélték el. Mellékbüntetésként hétmillió forintos pénzbüntetést szabtak ki vele szemben.

A törvényszék közölte, a jemeni férfi egy egészségügyi szolgáltató társaság vezetőjeként, 2009 és 2012 között, az ország több pontján, összesen 21 helyszínen, infrahang egészségügyi kezelési központot működtetett érszűkületes betegek ellátására. Mindig azt az elszámolási, bevétel- és költségnyilvántartási szisztémát alkalmazták, amit a jemeni férfi vezetett be és ő maga is ellenőrzött.

- írták.

Az így elvont bevétel több mint 178 millió forint volt,

amelyet a férfi a társaság vagyonából lopott el. Emellett a társaság pénzügyi helyzetének áttekintését és ellenőrzését is meghiúsította.