Gyurcsány volt alelnöke szerint alkalmatlanságát mutatja a baloldal, ha kapaszkodik a Jobbikba és az LMP-be

2019.04.08. 15:38

Aki lemond arról, hogy a Jobbik és az LMP nélkül győzze le a Fideszt, az a saját politikai alkalmatlanságát nyilvánítja ki” – írta Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció korábbi alelnöke közösségi oldalán, újabb kőkemény kritikát megfogalmazva a baloldali politikai elitnek. Gyurcsány Ferenc pártjának politikusa azt kéri a balliberális politikusoktól, hogy engedjék el a Jobbikot és az LMP-t, továbbá a taktikázás helyett saját választóikkal foglalkozzanak. Egyre nehezebb követni, hogy mi történik az ellenzéknél. Ami biztos: teljes az ellenzéki megosztottság Budapesten.

Szombaton közös budapesti polgármesterjelölteket nevezett meg az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum. A közösködésből kimaradt a Jobbik, az LMP, és közös főpolgármester-jelöltjük, Puzsér Róbert, aminek az lett a következménye, hogy a humorista bejelentette, kiszáll az előválasztásból. Ugyanakkor a főpolgármester-választáson indul. Nem hagyta szó nélkül a korábbi, előválasztással kapcsolatos megállapodásuk felrúgását Karácsony Gergely, aki leszögezte, akár Puzsérral, akár Puzsér nélkül, de meg lesz tartva a casting második, júniusra tervezett fordulója. Azt persze nem tudjuk, hogy a közismerten kerületi polgármesternek is alkalmatlan Karácsony Gergely kire gondolt, ki indul azon az előválasztáson, ahol nincs Puzsér. Eddig is óriási volt a káosz, amit sikerült tovább bonyolítania a Gyurcsány-párt politikusának, Bauer Tamásnak. 

El kellene már engedni a Jobbikot és a DK-t

A DK korábbi alelnöke lényegében arról írt, hogy a baloldalnak ahelyett, hogy mindent az LMP-re ken, a választópolgárokat kellene nagyobb hatékonysággal megszólítania. „Általában sem értettem egyet azokkal, akik szerint az LMP felelős a Fidesz újabb kétharmadáért” – írta. Szerinte a demokratikus politika nem arról szól, hogy adott választói preferenciákat feltételezve ki tud szövetséget kötni több olyan párttal, amelynek vezetői és hívei is egészen mást gondolnak a világról, hanem sokkal inkább arról, hogy ki tud minél több választópolgárt megnyerni magának. „Ha ez most háromszor is nem sikerült, akkor ne azokra nehezteljünk, akik nem szövetkeznek velünk, mert a politika fontos alapkérdéseiről egészen mást gondolnak. Tessék jobban képviselni azt, amit mi gondolunk, amit mi érzünk helyesnek, tessék magunk mellé állítani több magyar választót a mi politikánkkal”  mutatta az irányt Bauer, aki ezután arról írt, hogy a régi balliberális blokknak nincs meg az önbizalma a sikerhez.

Aki az LMP-re neheztel, az nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy saját politikáját úgysem fogják elegen támogatni ahhoz, hogy az LMP és a Jobbik nélkül is legyőzhesse a Fideszt

– írta a DK-s politikus, aki szerint a legtöbb kérdésben a Jobbik „különösen”, de az LMP is alapjaiban mást képvisel. „Nincs okunk elvárni tőlük, hogy politikai szövetséget kössenek velünk”  tette hozzá az eddigiekhez, hogy aztán kimondja a lényeget, miszerint 

nem tartozunk össze, tehát nem kell összenőnünk.

Írása végén súlyos kritikával illette az MSZP-Párbeszéd-Momentum-DK tengelyt, amely szerinte „saját politikai alkalmatlanságát nyilvánítja ki azzal, hogy nem tudja a Jobbik és az LMP nélkül legyőzni a Fideszt”. 

Mindez azért furcsa Bauertől, mert az antiszemita Jobbik és az LMP nyíltan közeledett a tavalyi választás óta a Demokratikus Koalícióhoz és Gyurcsány Ferenchez. Több ellenzéki tüntetésen is együtt léptek színpadra, sőt, Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője leszögezte, hogy hajlandóak az általa korábban szemkilövetőknek nevezett politikusokkal együttműködni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK