Gyurcsányné mondhatta ki a végső szót férjének lemondásával kapcsolatban

Dobrev Klára; Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2018. január 27. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával a 14. évértékelő beszéde után 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Érdekes dolgok derültek ki a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki bukását és annak körülményeit feldolgozó könyvből. A 168 Óra által nyilvánosságra hozott részletekből az derülhetett ki, hogy Gyurcsányné mondta ki a végső szót férjének lemondásával kapcsolatban egy tokaji titkos találkozót követően. Ki is hordja akkor azt a bizonyos kabátot?
Vágólapra másolva!

Február vége felé derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc felesége lett a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője, aki azóta gőzerővel mantrázza az Európai Egyesült Államok szükségességét. Kampányának részeként a napokban jelentek meg részletek a 168 Órában a "Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya" című könyvből. A kötet nyilvánosságra hozott részei a Gyurcsány Ferenc lemondása előtti időszakot dolgozta fel, amelyből kiderült, hogy a bukott szocialista kormányfő távozása egy titkos tokaji találkozón dőlhetett el. A kétnapos megbeszélést Ficsor Ádám, Gyurcsány akkori kabinetfőnöke szervezte egy kisebb tokaji szállóba a bizalmi válságban lévő miniszterelnök szűkebb csapatának. A könyv szerint tizenhatan lehettek jelen: Ficsor mellett Keszthelyi András miniszterelnöki főtanácsadó, Daróczi Dávid kormányszóvivő, Gréczy Zsolt kommunikációs főtanácsadó, Gál J. Zoltán volt kabinetfőnök, Szigetvári Viktor, valamint Gyurcsány felesége, Dobrev Klára kapott meghívást. A megbeszélésen több forgatókönyv is előkerült, többek között az, hogy Gyurcsány maradjon a háttérben mint irányító, és egy báb kerüljön a miniszterelnöki posztra. Végül a résztvevők nem döntöttek a kérdésben, hanem meglepő módon,

Tokajból hazafelé menet Gyurcsányé mondta ki a végső szót férje dilemmájában.

A könyv szerint erre egész pontosan akkor került sor, amikor a miniszterelnöki konvoj útközben megállt, és a Gyurcsány házaspár helyet cserélt a kormányőrökkel. Az exkormányfő maga vezette az autót hazáig, lassan haladtak, és ezalatt beszélték át a dolgaikat. Emlékezetes, Gyurcsány végül az MSZP 2009. március 21-ei tisztújító kongresszusán jelentette be távozását.

Úgy látszik, a magyar politikában divatja van az olyan ellenzéki politikusoknak, akiket a háttérből feleségük irányít. Portálunk nemrég hozta nyilvánosságra a Jobbik egyik korábbi frakcióüléséről készített hangfelvételt, amelyen többek között az volt hallható, ahogy Vona Gábor akkori pártelnök arról beszélt, minden fontos döntést megelőzően egyeztet feleségével.