Jegyzékben tiltakozik a magyar kormány az úzvölgyi román pusztítás miatt

magyar katonai temetőben, Úzvölgye
Csíkszentmárton, 2019. április 30. Magyar katonai temető, a háttérben betonkeresztek Úzvölgyében, Magyarország egykori keleti határánál az erdélyi Csíkszentmárton közelében 2019. április 29-én. A Bákó megyei Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzata román katonasírok parcelláját hozta létre a Székelyföld keleti határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település magyar katonai temetőjében anélkül, hogy engedélyt kért volna a temetőt fenntartó és gondozó Csíkszentmárton önkormányzatától - számolt be április 29-én a Székelyhon.ro portál. Az előkészületek részeként 52 betonkeresztet és egy szintén betonból öntött, nagyméretű ortodox keresztet állítottak a temetőben, ahol május 17-én készülnek felavatni az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét. MTI/Kátai Edit
Vágólapra másolva!
Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára
Vágólapra másolva!

A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány - közölte.

Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia eltűr effajta atrocitást, amely

barbarizmusában a magyarok elleni legdurvább provokációkat idézi.

A magyar kormány elvárja, hogy ha már megelőzni nem tudták az eseményeket, akkor

Románia legalább utólag adjon elégtételt és magyarázatot

az identitásában mélyen megsértett több százezer magyar állampolgárnak - tette hozzá a politikus.

Az előzményeket felidézve Magyar Levente elmondta, az első világháború után katonai temetőt létesítettek az Úz-folyó völgyében az 1916-ban elhunyt honvédoknak.

Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án. Forrás: MTI/Veres Nándor

Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák földi maradványai is a temetőben lennének, a legközelebbi település önkormányzata úgy döntött, kőkereszteket állít az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére.

Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. Forrás: MTI/Veres Nándor

Azt azonban az illetékes román hatóságok is elismerték, hogy erre nem volt jogalapja, és a döntések nemzetközi jogot is sértenek

- közölte az államtitkár.

Magyar katonai temető, a háttérben betonkeresztek Úzvölgyében, Magyarország egykori keleti határánál az erdélyi Csíkszentmárton közelében 2019. április 29-én Forrás: MTI/Kátai Edit

Román civil szervezetek meghirdették a betonkeresztek felavatását, amire csütörtökön sor került, de ehhez a szemmel láthatóan ittas embereknek át kellett törniük a kivonuló békés székely tiltakozók sorfalát. Miután bejutottak,

- mondta Magyar Levente.

Az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt

péntekre berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba

- közölte Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár csütörtök este Facebook-oldalán.

Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt. Mindenki emlékezhet a halottjaira, de nem így.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a történtekről egy a helyszínen készült videót tett közzé Facebook-oldalán, és azt írta: