Galgahévízi tragédia: évekig tartó kezelés várhat a családra

A pest megyei Galgahévízen néhány napja egy 54 éves férfi otthonukban egy késsel hasba szúrta 18 éves fiát és 48 éves élettársát. Hogy védje családját, a férfi 13 éves lánya egy késsel hátba szúrta az apját, aki olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal meghalt. Azóta a kislányt pszichológus kezeli. A gyerekek és az anyjuk hosszú évek óta éltek a testi és lelki terrorban. Azt mondják, most megkönnyebbültek, de a lelki felépülésük még nagyon hosszú ideig is eltarthat. 

A családban négy gyerek van, két lány, egy 18 éves fiú és egy 25 éves, aki már nem él együtt szüleivel és testvéreivel. Az anyja és az apja már régóta nem alkottak egy párt. Az idősebb lány barátjával volt az 54 éves férfi az egyik helyi kocsmában a gyilkosság előtt. A fiatalabb férfi hazavitte az apósát, majd nem sokkal később kitört a családi veszekedés.

A férfi először megvágta a gyerekei anyjának a nyakát. A 18 éves fiuk azonnal az anyja segítségére sietett, próbálta megvédeni, de a férfi hasba szúrta őt.

Ekkor a 13 éves lány fogott egy másik kést, és hogy testvérét védje, hátba szúrta az apját.

Az Országos Mentőszolgálattól megtudtuk, hogy a tragédia után Aszódról és Hatvanból is érkezett mentőautó, sőt, még egy mentőhelikopter is. Az 54 éves férfin azonban akkor már nem lehetett segíteni.

A 18 éves fiú súlyosan, anyja könnyebben sérült. Mindkettejüket ellátták a helyszínen, majd kórházba vitték.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, András Tamás az Origónak elmondta, hogy a fiatal lányt nem vették őrizetbe.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 13 éves lány idősebb bátyja a tragédia után arról beszélt az Origónak, hogy egész gyerekkorukban rettegésben éltek agresszív apjuk miatt.

Úgy nőttem fel, hogy nem volt apám. Tulajdonképpen apám halálán nincs mit feldolgozni. Soha nem voltam vele jóban, mióta nem lakom otthon, nem is kerestem a társaságát. Szerintem egy ilyen agresszív, beteg ember nem érdemli meg, hogy apának nevezzék. Ha a húgom nem szúrja le önvédelemből, az egész családot megöli.

A fiatal férfi elmondta, hogy apja aznap is részegen ment haza, azt ordítozta, hogy mindegyiküket megöli, utána támadt rá az asszonyra és a fiára.

Úgy érzem, nem volt más választása a húgomnak, sőt, hogy őszinte legyek, nem érzek mást, csak megkönnyebbülést, hogy nem kell többé rettegnie tőle sem anyámnak, sem nekünk.

Elmondta azt is, hogy anyja már otthon van, ő megúszta enyhébb sérüléssel, viszont időbe telik, amíg túlteszi magát a történteken.

„Igazából én csak anyámat, illetve a testvéreimet sajnálom, hogy miken kellett keresztülmenniük az alkoholista, agresszív apám miatt. Mert ha egyszer ivott, azonnal bekattant az agya, féltékenységi jeleneteket rendezett, ha anyám szóba mert állni egy másik férfival, és többször meg akarta ölni az egész családot. Egyik évben például, amikor még iskolába jártam, nőnapon egy csokor virág helyett kis híján agyonverte anyámat. De ez nem egyszeri eset volt. Milliószor volt rá példa, hogy haza kellett rohannom, hogy megvédjem őt az apámtól. De nemcsak őt, hanem az egész családot rettegésben tartotta. Az a durva, hogy ha épp nem ivott, senki meg nem mondta volna róla, normális, civilizált embernek látszott.”

A kishúga a történtek óta pszichológushoz jár. Nem véletlen, hiszen egy ilyen traumát csakis szakember segítségével tud feldolgozni.

Sőt, nemcsak a hétfőn történteket, hanem az évekig tartó testi és lelki terrort.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint a hosszú ideig tartó fizikai és lelki bántalmazásnak személyiségromboló hatása van, és a gyereknek a személyiségfejlődésére is kihatással van. Alapvetően egy felnőtt, és egy gyerek is, a saját korának megfelelően próbál megoldó stratégiákat alkalmazni, hogy ő túléljen.

A túlélés itt egyrészt az, hogy ne haljon meg. Másrészt pedig a belső feszültségnek és a bizonytalanságnak, a kiszámíthatatlanságnak a csökkentése a fontos. Hiszen minden emberben feszültséget, félelmet, csalódást, haragot, dühöt vált ki egy ilyen. Ezzel szembesül egy gyerek, és ezekkel az érzésekkel valamit kezdeni kell.

A szakember hozzáteszi, hogy gyakori eset a felnőtteknél és a gyerekeknél is, hogy passzív elszenvedőjévé válik a bántalmazásnak, vagy aktív ellenállója lesz, és megpróbál kitörni a helyzetből. Az előbbi azonban gyakoribb.

Ilyenkor elfogadja a helyzetet, és egy passzív, alárendelt szerepkörbe kerül, azt éli meg, hogy nincs ebből kiút, hogy tehetetlen, és nem tudja megoldani a helyzetet.

„Természetessé válik a mindennapos verés, a bántalmazás fizikai és lelki értelemben. Már, amikor beteszi a zárba a kulcsot, tudja a gyerek, hogy milyen hangulatban megy haza az apja. Ezt sokszor úgy éli meg, hogy »csak legyünk már túl gyorsan a kiabáláson, a verésen. Mert utána ez le van tudva, elalszik, és nyugalom és béke van«.”

Egyfajta forgatókönyvvé válik, hogy hogyan tudnak úgy élni, hogy kisebb legyen a bántalmazás, sérülés aznap, és egyébként is. A másik dolog, hogy alapvetően nem feltétlenül utálhatja az apját, bár elsőre ez így tűnhet. De ez is a túlélés lényege, hogy megpróbál úgymond szövetséget kötni az apa jó énjével.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Mert ez az ember beteg. Súlyos mentális zavara, személyiségzavara lehetett. A gyerekek pedig a jó részével próbálhattak szövetséget kötni. Ha láttak benne jót, és feltételezhetően volt jó, vagy jobb periódusa ennek az embernek, akkor szerethető is volt. Így tudtak, kaphattak valamiféle törődést, pozitív érzést.”

Ez azért fontos, mert így nemcsak azzal szembesülhetett a család, hogy szenvednek és elnyomták őket, hanem ez menedék is lehetett számukra.

„Az ilyen ember egy időzített bomba. Üt-ver és rombol, ez is egy működési mód. Ilyenkor nem hall, nem lát, és nincs semmiféle kontroll.”

Makai Gábor azt is hozzáteszi, hogy hosszú távon állandó feszültségben és készenlétben lenni idegőrlő, és felemészti az embert. Állandó fojtogató érzés, és egy idő után az ember ösztönösen viselkedik, és ezt történt Galgahévízen is. A kislány mentette a saját és családja életét.

Nem egy racionális vagy tervezett döntés volt, egy ösztönszerű működés eredménye. Valószínű, hogy ott, abban a helyzetben annyira sokkos, ködös állapotban lehetett mindenki, hogy nem is feltétlen emlékeznek a részletekre

– mondja a szakpszichológus.

Ez azt is jelenti, hogy nehezen hívhatják elő ezeket az emlékeket, különösen azért, mert utána megpróbálja elfojtani az ember magában, úgymond kiszorítani a tudatukból.

„Ez egy védekezési mechanizmus. Az elfojtás és a tagadás is gyakori, amire azért van szükség, hogy egyszerűen ne őrüljön bele az ember, ne omoljon össze. Meg kell védeni a pszichét. Valóban minél kisebb a gyerek, annál nehezebben tudja összerakni a képet, hogy mi miért történik, sokkal nagyobb belül a káosz, a félelem.”

Főleg úgy, hogy a 13 éves kislány sokkal jobban kiszolgáltatott volt, és részese volt ennek az egész mindennapi terrornak

– teszi hozzá a szakember, majd azzal folytatja, hogy alapvetően ez egy trauma mindenki számára, amit megéltek. Be kell vonni egy külső szakembert, akinek a legfontosabb feladata, hogy adjon egy támaszt a családnak, érzelmi stabilitásukat, a biztonságérzetet visszaszerezni. Aminek minél gyorsabban meg kell történnie. Hosszú távon segíteni a trauma feldolgozását, és valahogy ezt az egészet lezárni pszichoterápia segítségével.