Tarlós István: Karácsony Gergely rutintalan és nem határozott egyéniség

2019.06.29. 11:39

Hosszú interjút adott a Pesti Srácoknak Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Az interjú során szóba került az ellenzéki roncsderbi, az ellenzéki jelöltek teljesíthetetlen és törvénybe ütköző ígérethalmaza, valamint a főpolgármester által az elkövetkezendőkben tervezett fejlesztések is.

 A főpolgármester kérdésre elmondta, hogy az ellenzéki roncsderbi szerinte nem választás volt, hanem egy magánrendezvény, aminek semmiféle közjogi relevanciája nincs, mert a legkevésbé sem kontrollálható egy kívülálló számára.

Hozzátette továbbá:

Ez az egész a szememben tehát egy sérülékeny, bár ránézésre látványos akció volt, ahol az esetleges nagyotmondásnak sem lenne semmi jogi következménye.

Budapest, 2019. június 22. Tarlós István főpolgármester beszédet mond a felújított óbudai Holdudvar park avatásánForrás: MTI/Mónus Márton

Tarlós István elmondta, hogy retardáltnak érzi azt a 444-től és Magyar Györgytől származó felvetést, miszerint neki is el kellett volna indulnia az előválasztáson. A főpolgármester ennek kapcsán kifejtette, hogy „ők elindítottak egy folyamatot, hogy kiválasszák az én ellenfelemet. Ezek szerint nekem meg kellett volna küzdenem azért, hogy kiálljak saját magam ellen? Ha elindulok az ellenzék előválasztásán, és nyerek, akkor volnának szívesek megmondani, hogy ki ellen küzdjek októberben? Esetleg én küzdjek meg majd magammal?

– tette fel a költői kérdést Tarlós.

Tarlós István kérdésre elmondta, hogy Karácsony Gergelynek szurkolt az ellenzéki roncsderbin, mert közülük egyedül az ő eddigi önkormányzati teljesítménye értékelhető ki.

A főpolgármester emellett megjegyezte azért, hogy Karácsony Gergely zuglói hagyatéka súlyos! Nem véletlenül panaszkodik előre, hogy őt mennyire fogják bántani, és hogy ez karaktergyilkosság! Őt nagyon nyomasztják a polgármesteri ügyei.

De Tarlós beszámolt arról is, hogy Karácsony a Fővárosi Önkormányzatban „közveszélyes munkakerülő” volt, és a zuglói polgármester 2018-as hozzászólásainak időtartama mindössze 18 másodperc volt.

Karácsony GergelyForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Arra a felvetésre, hogy csodálkozna-e a főpolgármester azon, ha Gyurcsány Ferenc mégis elindítaná Kálmán Olgát ősszel, Tarlós kifejtette, hogy 

ebbe én nem avatkozom bele. Gyurcsányról megvan a véleményem, ami nem tegnap alakult ki. Tőle bármi kitelik, és annak az ellenkezője is. Azt sajnálom, hogy nem ő indul októberben.

Alaptalan ellenzéki ígérgetés

Tarlós István az ellenzéki ígérgetésekről kifejtette, hogy nyílt levelében részletesen felsorolta, hogy mi mindent nem tesznek lehetővé a törvények az ígérethalmazból:

Itt csak néhányat említenék: a kórházak és a mentőszolgálat átszervezése, gyógyszertárak mindenfélére kötelezése a főpolgármester által, üres lakások megadóztatása, fővárosi ingatlanadó kivetése, a kerületek kötelezése évi száz lakás megépítésére.

Karácsony Gergely budapesti óriáserdőkre vonatkozó ígéretéről a főpolgármester kifejtette, hogy:Ez már a szélhámosság határát súrolja, hiszen az emlegetett szigetcsúcs – Csepel – javát éppen a Karácsonyt jelölő MSZP-sek adták el külföldieknek – lakópark építésére. Hogy ott majd nemsokára brazíliai esőerdőt telepít? Hát, erre kíváncsi lennék.

Karácsony rutintalan, és nem is határozott egyéniség

Tarlós kifejtette azt is, hogy Karácsony Gergely a zuglói parkolással kapcsolatban becsapta az embereket, hiszen a parkolási botrányban tobzódó kerületi vezetés hozott egy határozatot, hogy június 13-tól ingyenes a parkolás Zuglóban, vagyis csak lenne:

Ezt a határozatot a polgármester bejelentette, az emberek pedig azóta nem fizetnek, és meglepődve veszik észre, hogy csúfosan megbüntetik őket, annak ellenére, hogy a határozat érvényben van.

A főpolgármester Karácsonyról Gergelyről elmondta, hogy szerinte ugyan nem korrupt ember, de a saját kerületével sem bír, nem képes azt vezetni.

Az a fő baj, hogy Gergely rendkívül rutintalan, nem is határozott egyéniség, hamar zavarba jön, olyankor kapkod, ezért könnyen ki is játsszák.

Tarlós István Karácsony híres köpönyegforgató természetéről is beszélt, amikor elmondta, hogy Ha kell, vörös csillaggal is, ha kell, szivárványzászlóval is pózol. „Nem szeretném, ha Bajnai lenne a miniszterelnök.” „Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt.” „Azért támogattam az együttműködést az Együtt-tel, hogy ne Bajnai legyen a miniszterelnök, és kihúzzam a szocik s....éből az összefogást.”

Ugye tudja, ki mondta ezeket? De mondhatta volna egy sisakos kaméleon is

– mondta el a főpolgármester.

Budapest, 2019. március 30. Tarlós István főpolgármester beszédet mond a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszának átadásán az Újpest-központ metróállomáson 2019. március 30-ánForrás: MTI/Mohai Balázs

Újabb fejlesztések a láthatáron Budapesten

Tarlós István arról is beszélt, hogy mik azok a fejlesztések, amiket szeretne megcsinálni az elkövetkezendő ciklusban: 

„A tavaly ősszel létrejött Közfejlesztések Tanácsa már önmagában komoly vívmány, amiben nekem vétójogom van, és az előterjesztéseimet a kormány eddig szinte kivétel nélkül jóváhagyta benne. Idegesíti is az ellenzéket. A Lánchíd és környezetének teljes felújítása, a BKV járműcseréi, a Béke téri nagy szennyvízkezelő komplexum, az aquincumi híd és a ferihegyi gyorsforgalmi út komplex tervezése, majd megépítése, a folyamatban lévő, száz éve nem látott árvízvédelmi fejlesztések, nagyszabású útfelújítási program, a földutak felszámolása, a P+R parkolók megtöbbszörözése, a Széna tér és a Blaha Lujza tér teljes átépítése, felújítása és így tovább.”

A főpolgármester elmondta továbbá, hogy lehetősége van a választópolgároknak elmondani a véleményüket a tervezett fejlesztésekről, és beszámolt arról is, hogy Budafokon, Óbudán és Lőrincen is úgy adtak át parkokat, hogy kifejezetten a lakosság kérte azt.