Összefogásról beszél, miközben egymást támadja a szétesett ellenzék

2019.07.05. 12:34

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Ferencvárosban, Csepelen, Zuglóban is óriási harc megy a lehetséges helyekért, de Pécsett is összeomlott a közös ellenzéki délibáb. Most úgy tűnik, a IX. kerületben újabb roncsderbi jön, míg Pesterzsébeten kihátráltak az ellenzéki szereplők a korábbi támogatottjuk mögül. További fejlemény, hogy időközben szétesett Márki-Zay Péter mozgalma. A legújabb kutatások szerint egyetlen ellenzéki párt támogatottsága sem éri el a 15 százalékot, miközben a Fidesz továbbra is 50 százalék felett áll.

Látszategységet mutatott be pénteken délelőtt Karácsony Gergely, amikor kiállt a budapesti ellenzéki vezetőkkel, és bejelentette, hogy minden budapesti kerületben csak egy jelölt lesz. A pártok az utolsó percig egyezkedtek, nem is jutottak mindenhol konszenzusra. Ferencváros maradt a nagy kérdőjel, ugyanis azt egy korábbi állapot szerint megkapta a Párbeszéd, jelöljenek ők, de időközben a Momentum keresett és talált is jelöltet, a volt LMP-s, most független Jancsó Andreát. Most hosszú iszapbirkózás után odáig jutottak el a felek, hogy jöhet az újabb ellenzéki roncsderbi, előválasztás lesz a kerületben. 

Az ellenzéki oldalon tovább folytatódik a kiszorítósdiFotó: Polyák Attila - Origo

Nem létező pártokkal pózolt Karácsony

Karácsony mostani bejelentésének egyik legszánalmasabb része az volt, hogy gyakorlatilag olyan pártokkal állapodott meg a fővárosban (LMP, Jobbik), akiknek az európai parlamenti választáson felszívódott a fővárosi bázisa. A két alakulat közösen is éppen csak átlépte volna a 6 százalékot. Mára mindkét pártnak gyakorlatilag nincsen budapesti szervezete, így akár a zuglói polgármester azt is mondhatta volna, hogy egy virágkötő baráti társasággal állapodott meg. 

Másrészt abból a szempontból is furcsa, hogy Karácsony egységről beszél, mivel Puzsér Róbert és Sermer Ádám továbbra is versenyben van a főpolgármesteri pozícióért. 

A színfalak mögött tovább támadják egymást

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy az ellenzék megegyezett egymással, de a színfalak mögött az érintettek továbbra sem nagyon szívelik egymást. Erre jó példa volt, hogy Karácsony egy csütörtökön megjelent interjúban gyakorlatilag megfenyegette Gyurcsányt, aki a roncsderbi során egyszer már átverte őt. A DK és Karácsony kapcsolata ezzel sosem látott mélypontra jutott, a Párbeszéd társelnöke azonban nemcsak a balliberális pártot és elnökét, hanem az ellenzék többi pártját is kritizálta.

Karácsony már gyakorlatilag nyíltan fenyegeti „szövetségeseit”Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A látványosan konfrontatív Karácsony kitért arra is, mi lesz abban az esetben, ha az előzetes ígéretek ellenére a pártok „elszabotálnák” a közös kampányt. Aki ezek után még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz – fenyegette meg szövetségeseit a politikus, aminek első számú címzettje feltehetően Gyurcsány Ferenc és a DK volt. Nemcsak a Demokratikus Koalíciónak jutott ki a kritikából, hanem több, másik ellenzéki pártnak is.

Azok a pártok, amelyek ezt (közös jelölt mögé való besorakozás) nem értették meg 2018 után sem, mára marginalizálódtak;

  • a Jobbik romokban van, mert egyedül akart választást nyerni;
  • az LMP belerokkant abba, hogy nem tudott világos döntést hozni a kérdésben;
  • az MSZP (akik egyébként Karácsonyék szövetségesei, együtt indultak az elmúlt két választáson) nem jó helyen kereste a megoldást az uniós kampányban.

Gyurcsány egyszer már hátba szúrta Karácsonyt

Gyurcsány egyébként korábban azt mondta Karácsonyról, hogy „rám dőlt azon aggályok és kritikák sora, hogy Feri, te ezt nem jól érzed. Gergő mögül elment a támogatás”. Gyurcsány azzal indokolta Karácsony Gergely népszerűségének esését, hogy szerinte „ráégett” a zuglói polgármesterre a parkolási botrány, valamint Puzsérral sem bírt.

Ezek alapján levonta a konklúziót a bukott miniszterelnök: Nem hiszünk abban, hogy győzni fog. Gyurcsány elmondta, hogy korábban beszélgetett telefonon Karácsonnyal, amely telefonbeszélgetés őt is arról győzte meg, hogy »Az az erő – hogy sugárzik valakiről, hogy velem tudtok nyerni –, ez az erő megkopott«.

Gyurcsány egyszer már elárulta KarácsonytForrás: MTI/Illyés Tibor

A bukott kormányfő ezután hosszas magyarázkodásba bocsátkozott arról, hogy miért is nem tudta tartani azt ígéretét, hogy az EP-választások után sem bontják fel a korábbi megegyezést, és miért kellett a zuglói polgármestert ilyen csúnyán eldobni. A keszekusza „erkölcsi érveket” is felhozó okfejtésnek a lényege, végkövetkeztetése mindenképpen az volt, hogy Gyurcsány szerint bármilyen egyezséget nyugodtan fel lehet rúgni, szövetségest el lehet dobni, ha az aktuális érdek úgy kívánja.

A beszélgetésből kiderült, hogy még egy írásos megállapodás is volt a Párbeszéd és a DK között Karácsony személyéről, amelyről Gyurcsány elmondta lényegében, hogy őt ez sem érdekli, hiszen szerinte: eljött egy olyan pillanat, amikor úgy láttam, hogy Budapest érdeke az, hogy egy több erőt, több hitelességet sugárzó ember ebben a versenyben részt vegyen.

Ilyen előzmények után szinte biztosra lehet venni, hogy a következő hónapokban is folytatódni fog az ellenzéki belháború.

Pesterzsébeten dobták a korábbi jelöltet

Időközben az is kiderült, hogy Pesterzsébeten már nem támogatja az ellenzék Szabados Ákost, aki 21 éve vezeti a kerületet. Molnár Zsolt szerint Szabados átlépett egy határt. „Ott verseny lesz”, de nevet nem mondott még, csak a következő héten derül ki, kit indít ott a hat párt közösen.

Összeomlott a pécsi együttműködés

Nem tudtak megegyezni, ezért külön indulnak az ellenzéki pártok Pécsett is. Az LMP ugyanis hiába szeretett volna a helyi összefogás tagja lenni, elutasították őket. A napokban a helyi ellenzék egy része – az MSZP, a DK, a Momentum és a Jobbik, valamint a Forum Sopianae civil egyesület – bejelentette, hogy a rendkívül megosztó Péterffy Attilát indítják polgármesterjelöltként ősszel. Az LMP kifogásolta, hogy a DK helyi szervezete a város volt MSZP-s alpolgármesterével szétverte az ellenzéki együttműködést. Szerintük ezért az együttműködésből kiszorított LMP-nek nem maradt más lehetősége, mint saját jelölteket és önálló listát állítani.

Még a 15 százalékot sem éri el a legerősebb ellenzéki párt

Az ellenzék hangulatát az sem javíthatta, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint, hogy az európai parlamenti választás után is stabilan vezeti a pártok népszerűségi listáját a Fidesz-KDNP pártszövetség. A Fidesz-KDNP a választási részvételüket biztosra ígérők körében 53 százalékon áll. A legerősebb ellenzéki párt címet jelenleg birtokló DK a politikailag aktívaknál 12 százalékon áll, tehát lendületük az EP-választások után is kitartott, bár az akkor elért 16 százalékos eredményüket nem tudnák megismételni.

A kanyarban sincs az ellenzékForrás: Nézőpont Intézet

Második helyük mellett elmondható, hogy Gyurcsány Ferencék pártjának hátránya jelentős a Fidesz-KDNP mögött, táboruk kevesebb mint negyedakkora. Az EP-választáson két mandátumot szerző Momentum továbbra is harmadik helyen áll 10 százalékos eredményével, míg a Jobbik 8 százaléknyi szavazó támogatottságát élvezi, tehát eredményük a májusi választáshoz közeli. Az MSZP-P szövetség támogatottsága (6 százalék) mélyponton van. 

Az ellenzéki pártok általános állapotáról sokat elárul az, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága a biztos szavazóknál eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt, jelezve ezzel azt, hogy Magyarországon továbbra is ellenzékváltó hangulat van. A korábban a bejutási küszöb környékén billegő LMP 3 százalékon, a Mi Hazánk 2 százalékon áll.

Márki-Zay mozgalma is befuccsolt

Az ellenzéki bohózatban az is érdemel egy rövid, vicces fejezetet, hogy a teljes szétesés szélére sodródott Márki-Zay Péter gittegylete. Az úgynevezett mozgalomból már Hadházy Ákos is távozott, de várhatóan mások is elhagyják majd a teljesen lejáratódott szervezetet. Márki-Zayék korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy olyan személyeket írtak fel az általuk támogatott polgármesterjelöltek közé, akik erről nem is tudtak. Hódmezővásárhely vezetője közben továbbra sem foglalkozik az általa irányított várossal, helyette nevelési tanácsokkal próbálja szórakoztatni a nagyérdeműt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK