Több mint százezer külföldi szavazhat az októberi választáson

önkormányzat 2014.
népviselet
Buják, 2014. október 12. Pálok Tímea (b) és Bagi Lászlóné bujáki népviseletben szavaz a Glatz Oszkár Művelődési Központban, a 2-es számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az október 13-ai önkormányzati választáson olyan nem magyar, de európai uniós állampolgárok szavazhatnak, akiknek van magyarországi lakhelyük. 
Vágólapra másolva!

Mintegy 114 ezer, nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 13-ai önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük. A (magyarországi lakhellyel rendelkező) nem magyar választópolgárokra is

ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a magyarokra,

így például ahhoz, hogy egy városban vagy községben jelöltté váljanak, nem kell az adott településen lakniuk. Ahhoz azonban, hogy egy településen jelöltet ajánlhassanak, nekik is ott kell lakniuk, tehát a lakcímüknek abban a választókerületben kell lennie.

A magyarországi lakcímmel rendelkező uniós állampolgárok

csak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vehetnek részt,

a nemzetiségi önkormányzati választáson nem.

Illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

A külföldön élő (magyarországi lakcímmel nem rendelkező) magyar állampolgárok esetében azonban más a helyzet, ők nem szavazhatnak sem az önkormányzati, sem pedig a nemzetiségi választáson, mivel nincs magyarországi lakcímük.

Az önkormányzati választójog érdekessége ugyanakkor, hogy esetükben különbséget tesz az aktív és a passzív választójog között. Ez azt jelenti, hogy

a lakcím nélküli magyar állampolgárok nem szavazhatnak, de rájuk szavazhatnak,

ha jelöltként indulnak; ehhez kérniük kell, hogy regisztrálják őket a központi névjegyzékbe.

A lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárságú hajléktalanokra ugyanezek a szabályok érvényesek, tehát a szavazáson nem vehetnek részt, de képviselővé vagy akár polgármesterré, főpolgármesterré is választhatják őket.

Az önkormányzati választáson szavazati joga van a magyarországi lakcímmel rendelkező mintegy 26 ezer bevándoroltnak, menekültnek, letelepedettnek is.