A korábban minősített rablás miatt elítélt és feltételesen szabadságon lévő férfi áprilisban ismerősével, egy nővel autózott Kaposváron, amikor egy presszó előtt meglátott egy másik férfit. Úgy tudta, hogy az a férfi tartozik a nőnek 23 000 forinttal. A részeg férfi a nő kedvében akart járni, ezért kiszállt a kocsiból, odament a másikhoz, és megfenyegette, hogy megveri, ha nem adja vissza a nő pénzét.
Többször a kocsma pultjára csapott, aztán a férfi arcát is megütötte, többször is.
Annyira megfélemlítette ezzel, hogy áldozata átadott a nőnek 10 ezer forintot. A támadó ezután átment egy másik kocsmába, ahol rendőrök igazoltatták, a parkolóban álló rendőrautóhoz kísérték.
Az agresszív férfi úgy belerúgott a szolgálati rendőrautóba, hogy behorpadt az ajtaja, 150 ezer forintos kár keletkezett benne.
A férfit letartóztatták, az ügyészség pedig már vádat is emelt ellene. Kezdeményezték, hogy ha az előkészítő ülésen beismeri a tettét, 4 évre zárják börtönbe, és 4 évre tiltsák el a közügyektől.