Hónapokig várták haza a megölt albertirsai nőt

Albertirsa, gyilkosság, tetthely, elásott nő, albertirsai-gyilkos
Vágólapra másolva!
Három hónapig eljátszotta, mennyire aggódik szerelméért az albertirsai P. Zoltán. A férfi, miután egy zsineggel megfojtotta az élettársát, K. Évát, a holttestét egy pincébe rejtette a házuk közelében. A helyiek elképzelhetőnek tartják, hogy fel is darabolta az asszonyt.
Vágólapra másolva!

Egészen mostanáig élt a remény a helyiekben, hogy az asszony valahova elment és semmi baja. Arra senki sem számított, hogy a szomszéd ház pincéjében találnak a holttestére.

A nő rejtélyes körülmények között tűnt el, miután egyik este párjával, Zoltánnal összevesztek egymással.

– mondta sírva a nő unokatestvére a Borsnak.

Rendőrök az albertirsai gyilkosság helyszínén Forrás: Police.hu

Hónapokon keresztül várták haza a nőt, aztán jött a lesújtó hír.

- tette hozzá a rokona.

A helyiek szinte sokkot kaptak, amikor egy egész seregnyi rendőr rohamozta meg a telket és a pincét, de a leginkább akkor döbbentek meg, amikor őrizetbe vették Éva élettársát, P. Zoltánt.

A férfi hónapokig tettette, mennyire hiányzik neki a szerelme, és nagyon aggódik miatta.

Forrás: Police.hu

- mondta az egyik szomszéd.

– tette hozzá az áldozat unokatestvére.

Egyelőre senki nem tudja, hogyan fajulhatott idáig a helyzet, de mind a rokonok, mind a környékbeliek szerint

borzasztóan féltékeny volt a férfi, ami miatt állandóan veszekedtek.

Az asszony rokonai azt remélik, hogy a gyilkost életfogytiglani börtönre ítélik. A rendörök közölték, hogy a férfi részben beismerte tettét. A helyiek szerint

a férfi két fiát is kihallgatták.

A rokonok attól tartanak, Zoltánnak társai is lehettek a gyilkosságban.

Ahogy megírtuk, újabb részletek derültek ki a gyilkosságról. Az asszonyt egy zsineggel fojtotta meg a szerelme mielőtt elásta volna a pincében.