Dömötör Csaba: Mivel nincs vakcina, csak lassítani lehet a járványt

Vágólapra másolva!
Mivel nincsen vakcina a koronavírus ellen, ezért a legtöbb, amit tenni lehet, hogy lassítják a terjedését - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba elmondta, a kormány korlátozó intézkedései láthatóan működnek, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, de a következő hetekben is fenn kell azokat tartani.

Hozzátette, a kormány, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök rendőrökkel, egészségügyi szakemberekkel és különböző hatóságokkal is egyeztetett, mielőtt csütörtökön meghosszabbította volna a kijárási korlátozást.

Hangsúlyozta, a fő szabály az, hogy

a lakhelyet csak alapos indokkal lehet elhagyni, mint például a munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás és az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.


Az is világos - fűzte hozzá -, hogy a mostani húsvét teljesen más lesz, mint az eddigiek, és sok lemondással jár majd. Erre azonban azért van szükség, hogy a következő húsvétot úgy ünnepelhessék az emberek, ahogy az eddigieket. Ez is jelzi - mutatott rá -, hogy a korlátozások elsősorban az emberek védelméről szólnak.

Emlékeztetett, a kormányfő bejelentette azt is,

a polgármesterek is hozhatnak szigorú intézkedéseket, ha úgy találják helyesnek.

Hozzátette, csütörtökön sok olyan polgármester hozott ilyen intézkedéseket, akiknek települése népszerű turistacélpont: parkolókat zártak le vagy felhívásokat tettek közzé, amelyekben például a távolságtartási szabályok betartására figyelmeztetnek.

- fogalmazott, hozzátéve, sokan lehetnek úgy, hogy eddig betartották a rendelkezéseket, de a mostani hétvégén nem fogják.

Dömötör Csaba arra kért mindenkit, hogy

maradjanak otthon, hiszen ha most az emberek nem fegyelmezettek, akkor mindaz elveszhet, amit az időben meghozott intézkedésekkel nyertek.

A kormány intézkedéseiről azt közölte,

korán felállt az Operatív Törzs, és más országokkal - mint például Olaszországgal vagy Ausztriával - összehasonlítva hamarabb születtek meg a korlátozó intézkedések az első beteg azonosítását követően.

Ezeknek is köszönhető az, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy most már lehet lazítani - mondta Dömötör Csaba.