Alvó nyugdíjast fosztott ki egy fiatal férfi Girincsen

Vágólapra másolva!
Megvárta, míg elalszik, és átkutatta egy idős nő házát egy girincsi férfi, aki bevallotta, nem először fosztotta ki az asszonyt.
Vágólapra másolva!

Kifosztás miatt nyomoznak egy 19 éves girincsi fiatallal szemben, aki április 17-én este 7 körül bement egy girincsi házba, majd némi kutakodás után után a papírba csomagolt, szőnyeg alá rejtett,

közel nyolcvanezer forintot ellopta, miközben a 85 éves lakó az ágyában aludt.

A bejelentést követően a rendőrök

egy napon belül azonosították, elfogták, és kihallgatták

a fiatal, helyi férfit, aki azt is bevallotta, hogy

korábban többször is járt az asszonynál, és használati tárgyakat lopott tőle.