Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak

ÁDER János; HERCZEGH Anita
Budapest, 2020. május 11. Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége beszédet mond az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott ünnepségen a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt 2020. május 11-én. Herczegh Anita, aki amellett hogy a szívkórház dolgozóinak egy angyalkát formázó kerámiát adományozott, és virággal köszöntötte az ápolókat, a Sándor-palota (Köztársasági Elnöki Hivatal) ablakába kitett piros szívvel is kifejezte háláját. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak, hivatásukért hálával tartozunk nekik - hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége az ápolók nemzetközi napja alkalmából hétfőn.
Vágólapra másolva!

Herczegh Anita a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt tartott ünnepségen az ápolók munkáját méltatva kiemelte: "ezt a jó szívet" szeretné megköszönni az ápolók nemzetközi napjához, illetve az ápolók és szülésznők nemzetközi évéhez is kapcsolódva. A koronavírus-járványra utalva úgy folytatta, hogy

nemcsak ezért a napért és a rendkívüli évért, valamint a megfeszített munkáért tartozunk köszönettel és hálával számukra, hanem teljes hivatásukért.

Herczegh Anita szerint a jelenlegi járványhelyzetben a betegek és rászorulók önzetlen segítésének készségét, képességét kellene eltanulni az ápolóktól. A köztársasági elnök felesége, aki amellett hogy a szívkórház dolgozóinak egy angyalkát formázó kerámiát adományozott, és virággal köszöntötte az ápolókat, a Sándor-palota ablakába kitett piros szívvel is kifejezte háláját.

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (b) virággal köszönt ápolókat az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott ünnepségen a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt 2020. május 11-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Polaneczky Judit, az intézet ápolási igazgatója köszönetet mondott azoknak a tanítóknak, idősebb kollégáknak, akik

A jövő ápolóinak azt üzente, hogy találják meg a hivatáseszmét és küzdjenek örömmel a másik emberért.

Andréka Péter főigazgató a többi között hangsúlyozta, hogy az ápolókat nemcsak a keddi nemzetközi napon, hanem egész évben kell ünnepelni és segíteni munkájukat, ahogy ők is segítik az orvosokét.

- hangoztatta az ország összes ápolójának és asszisztensének munkáját is megköszönve.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben évente 9000 ezer fekvőbeteget gyógyítanak és mintegy 100 ezer járóbeteget látnak el. Az intézetben 345 ápoló dolgozik - hangzott el az eseményen.

Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-án ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére.