Így állította helyre a közbiztonságot az Orbán-kormány - videó

Alapjogokért Központ, rendőrség, rendvédelem, Újra naggyá teszik Magyarországot
Rendőrség
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" című, a kormányzás elmúlt 10 évét feldolgozó kutatási projektjük részeként bemutatta a legújabb videóját, amely a magyar közbiztonság helyreállításért tett kormányintézkedéseket foglalja össze. A jogi elemző- és kutatóintézet kiemeli, hogy az intézkedések eredményeként 2010 óta 63 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.
Vágólapra másolva!

A projekt korábbi videója a magyar nemzet összetartozásáért tett intézkedéseket foglalta össze, a hétvégi tisztavatás margójára elkészült új videó azt mutatja be, hogy tette biztonságosabbá Magyarországot az Orbán-kormány az elmúlt 10 évben.

A jogi elemző- és kutatóintézet videójában elhangzik, hogy

a Gyurcsány-kormány 2006-ban megszüntette a Belügyminisztériumot, amely nagyban hozzájárult a magyar közbiztonság lezüllesztéséhez.

Szintén ebben az évben a Gergényi Péter irányítása alatt lévő rendőrség brutális módon lépett fel sok ezer békés demonstrálóval szemben: Azonosítószám nélkül, maszkban, hogy a felelősségre vonást is elkerülhessék. Mindeközben pedig a rendőrség magára hagyta a vidéket, ahol egyre szaporodtak a bűncselekmények.

A rendőrségbe vetett bizalom megrendült, ez volt a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.

Az Orbán-kormány első intézkedései között volt a Belügyminisztérium visszaállítása, továbbá 3000 fővel növelték a rendőrség létszámát. Az Orbán Viktor miniszterelnök által megígért „minden bűncselekmény bűncselekmény" elvet gyakorlatban is megvalósította a kormány.

Részlet Orbán Viktor 2010-es beszédéből az Alapjogokért Központ videójában. Forrás: Alapjogokért Központ

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2010 előtti katasztrofális közbiztonsági helyzetre reflektálva.

A Fidesz kormányra kerülése után folyamatosan emelkedő rendőri létszámnak köszönhetően mindenhova jutott egyenruhás, és vidéken is csökkent a bűncselekmények száma.

Gazdasági intézkedések is javítottak a közbiztonságon

A kormány nemcsak a rendvédelmi szervezetek erősítésével tett a bűnözés visszaszorításáért, hanem munkahelyek segítették az alacsonyabb társadalmi rétegek talpra állását.

Bevezették azt a közmunkaprogramot, amelyet a hazai ellenzék folyton támad, annak ellenére, hogy ezzel több százezer munkahelyet biztosítottak.

A rendőrség megbecsültsége helyreállt az új büntetőpolitika és a rendvédelmi szervezetek megújításának köszönhetően. Forrás: Alapjogokért Központ

Ezenfelül a kormány sikeres gazdaság- és adópolitikájának köszönhetően

több tucat nagy cég települt be Észak- és Kelet-Magyarországra és több száz magyar vállalkozás indult el. Így tíz év alatt közel 1 millió munkahely jött létre.

Mindezek eredményeként 2010 óta 63 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Magyarországon. Ezzel párhuzamosan helyreállt a rendőrség megbecsültsége is. Azóta pedig több válsághelyzetben bizonyították rátermettségüket és elhivatottságukat a rendvédelmi szervek. Ez meglátszik egy nemrég készült felmérésben is, amely szerint

a magyarok 90 százaléka gondolja úgy, hogy a rendőrök jól végzik a dolgukat. Az állampolgárok 80 százaléka pedig rátermettnek és emberségesnek találja

a hatóságokat.

Az Alapjogokért Központ kora tavasszal indította el Magyarország 2010-2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!