Segíteni nem hajlandó a budapestieken a fővárosi vezetés a koronavírus idején, viszont egyre több kerületben kifejezetten megnehezítik az emberek életét

iskolakezdés, iskola, szeptember 1, maszk, diákok, sulikezdés, forgalom közlekedés dugó Budapest Margit körút
Vágólapra másolva!
134 parkolóhelyet szüntetne meg a főváros forgalomcsillapító terve az egyébként is parkolási problémákkal küzdő Újlipótvárosban. Nemcsak ez lenne az egyetlen komoly változtatás a javaslat szerint, ugyanis a városrész több utcáját is kétirányúvá tennék. A kerületi lakosok felháborodtak a változtatásokon, hiszen Erzsébetváros után Újlipótvárosból is megpróbálják kiszorítani az autósokat. Mindez teljes összhangban van a főpolgármester autósok elleni hadjáratával. Furcsa egyébként, hogy Karácsony Gergelyék éppen velük vannak elfoglalva, miközben a járvány miatt bajba került fővárosi vállalkozásoknak nem adnak pénzt, hiába kezdeményezte azt a Fidesz. Ráadásul pénzük is lenne rá.
Vágólapra másolva!

50 milliárd forinttal segítette volna a budapesti gazdasági szereplőket a Fidesz frakciója, de a baloldali városvezetés ezt nem szavazta meg a hétfői közgyűlésen. A Fővárosi Közgyűlés ugyan elfogadta a Fidesz-KDNP előterjesztését, de azt módosító javaslatokkal teljesen átírták. Így Fidesz-KDNP képviselői sem a módosító javaslatoknál, sem az előterjesztés végleges elfogadásánál nem szavaztak.

Az indítvány megszavazása előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott, a baloldali

városvezetés saját politikai céljait tükröző röpirattá változtatta a javaslatot.

Kiemelte, a főpolgármester és az őt támogató pártok, kerületi vezetők csak a kormányra mutogatásra képesek, ahelyett, hogy a kormányhoz hasonlóan kötelezettségeket vállalnának, és kidolgoznák, mit tehetnének ők, illetve Budapest a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében. A főpolgármester korábban arra hivatkozott, hogy nincs a fővárosnak pénze a bajba került emberek támogatására.

Csakhogy a Magyar Államkincstár hétfőn közölte:

Budapest Főváros Önkormányzata 134,98 milliárd forinttal rendelkezik állampapírban, nettó készpénzállományának összege több mint 27 milliárd forint.

Kiszorítanák az autósokat

Mindezek tudatában különösen visszás, hogy a baloldali városvezetés a bajba került embereken nem hajlandó segíteni, de az autósokat továbbra is támadja.

Április végén, a veszélyhelyzet ideje alatt jelentette be Karácsony Gergely, hogy elfogadta a főváros közlekedését alapjaiban megváltoztató közlekedésbiztonsági-forgalomcsillapítási javaslatot. A főpolgármesteri döntés miatt július és október között a főváros kezdeményezésére több kerületben is úgynevezett mintaprojekteket vezetnek be. Az intézkedésekkel

a budapesti baloldali vezetésnek nem titkoltan az a célja, hogy erővel kiszorítsa az autósokat a városból.

Parkolóhelyeket vennének el az újlipótvárosiaktól

Erzsébetváros után most Újlipótváros lett Karácsony és a baloldali városvezetés kísérleti terepe - ez derül ki a Budapesti Közlekedési Központ nevével ellátott dokumentumból. A forgalomcsillapítási mintaprojekt javaslat, ahogyan azt a nevéből is ki lehet következtetni, egyelőre még véleményezési szakaszban van, a helyieknek a mai napig bezárólag van erre módjuk.

A Hegedűs Gyula utca Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az önkormányzat honlapján közzétett, szeptember eleji felhívásban az is olvasható, hogy amennyiben bevezetik, "a pilotprojekt időszakát követően eldönthető, hogy érvényben maradjon a módosított forgalmi rend, vagy térjenek-e vissza a korábbi rendhez". A baloldali kerületvezetés nem népszerűsítette különösebben a főváros terveit, és az ezzel kapcsolatos véleményezési lehetőséget: az előbb idézett felhíváson kívül csupán egy Facebook-posztban foglalkoztak a témával. Nem véletlen a csend, hiszen

már most látszik, a közlekedési rend megbolygatása komoly fennakadásokat fog okozni a városrészben.

A javaslat három csoportba rendezi a változtatásokat, aminek következtében összesen 134 (31+76+27) parkolóhely szűnne meg a városrészben. Ez azért problémás, mert

Újlipótvárosban mindig is komoly problémát jelentett a parkolóhelyek hiánya.

Az autósok nagyon nehezen találnak szabad helyet: nem ritka, hogy esténként a helyi lakosoknak több kört is menniük kell mielőtt leparkolhatnak.

A módosítások egyébiránt a Hegedűs Gyula utca - Pannónia utca - Balzac utca - Radnóti Miklós utca négyszöget érintik. A felsorolt utcákban ugyanis az autósoknak megváltozna a közlekedési iránya, úgy, hogy a Hegedűs Gyula utcában és a Pannóniában a buszok és kerékpárok a jelenlegi rend szerint közlekedhetnének. Magyarán a főváros több újlipótvárosi utcában kétirányúvá tenne egyes szakaszokat, ami azok szűkössége miatt könnyen problémás lehet a gyakorlatban.

Forrás: Facebook, BKK

Már most népszerűtlen a terv

Érdemes megnézni az első, nem a hivatalos konzultáció keretében született véleményeket. Az önkormányzat felhívása alá záporoztak a hozzászólások, amiknek a többsége negatívan viszonyul az autósellenes változtatásokhoz.

"Remélem a kerületi önkormányzatnak lesz annyi esze, hogy ezt a BKK ötletet passzolja" - írta egyikük. Volt olyan kommentelő, aki szerint bűn 134 parkolóhelyet elvenni. "Most sem tudunk hazajönni, és ezekkel az irányváltásokkal kilométereket fogunk elautózni, mire megállunk" - fogalmazott felháborodottan.

"Én is azt szeretném, ha a közvetlen környezetem szebb, egészségesebb és élhetőbb lenne, de ebben a javaslatban nem látok igazi megoldást a parkolás problémájára. Nem mindegy, hol lesznek + parkolók! Ha Pozsonyi eleje le lesz zárva, akkor nem 1/2 órát, hanem többet fogunk keringeni, szennyezve a levegőt. Szerintem először a parkolás problémáját kellene megoldani, aztán kellene a forgalmat a többség igénye szerint átszervezni" - írta a kommentelők egyike.

Tóth József szocialista polgármester Forrás: Facebook

Egyesek szerint a főváros, és a XIII. kerületi önkormányzat el akarja lehetetleníteni az itt lakók életét. "Budapest főváros! Aki vidéki hangulatra vágyik költözzön vidékre. A kerékpárosok pedig tegyenek KRESZ vizsgát, mert ez már egy rémálom, ahogy közlekednek" - írta dühösen egy kommentelő.

A legkritikusabb hozzászóló szerint "néha takarítani sem ártana a kerületben, az utcán rohad a szemét, tele drogosokkal a kerület! Kár, hogy én is itt lakom de undorító lett ez a kerület!! De amint látom lehet meg fokozni! Még egy szuper dugó a kutyaszar mellé, köszönjük szépen!"

Akadt olyan hozzászóló, aki iróniával közelítette meg a kérdést. "Tiltsuk ki az összes autót a kerületből sőt az egész városból es problem resolved. Legalább nem fulladnek/nank meg egész nap ebben a r.. dt bűzben rákot kapva. Reális válasz: lehet BKVt használni sok lusta ember ennyi!" - bosszankodott.

Erzsébetváros már nyögi a főváros változtatásait

Nem egyedül Újlipótváros járt így: az erzsébetvárosi önkormányzat augusztus közepétől ideiglenes forgalmi rendet vezetett be a kerületben. A balul sikerült változtatások alaposan megbolygatták az autósok életét, ami miatt óriási az elégedetlenség a helyi lakók és az áthaladók körében.

Erzsébetváros Fotó: Koncz Márton - Origo

Belső-Erzsébetvárosban a változtatások részeként a korábbi állapotokhoz képest több helyen tilos parkolni, valamint 250 új forgalmi táblát is felállítottak. Ezzel Belső-Erzsébetváros nagy része 30-as sebességkorlátozású övezetté alakul. A kormánypártok helyi frakciója többször is jelezte, hogy számításaik szerint a tervezett változtatások káoszt fognak okozni az érintett területen. A Gyurcsány-párti polgármesternek, Niedermüller Péternek írt levelükben azt írták, ez az elmúlt hetekben be is igazolódott. "A forgalmi rend átalakítása átgondolatlanul, minden szakértelmet mellőzve, a lakosság és a kerületi vállalkozások bevonása nélkül történt, ezt tetézte, hogy az önkormányzat vezetése nem is kommunikálta megfelelően az érintettek felé" - fogalmaztak.

Az is furcsa, hogy a kerületben szinte vadásznak az autósokra. A megváltozott forgalmi rend által érintett területeken lakók szerint a közterület-felügyelők ellepték a Wesselényi utcának egyik rövid szakaszát, ahol

reggel, délben, este jelen vannak, és sorra büntetik meg az erre haladókat. Úgy tudjuk, nem kis tételről van szó. Értesüléseink szerint a bírság összege 30 és 50 ezer forint között mozog.

Az autósok ellen a főpolgármester

Az autósok üldözése nem "helyi" sajátosság, hanem rendszerszintű jelenség a fővárosban. Mint ismert, Karácsony Gergely főpolgármester a veszélyhelyzet ideje alatt az autósok elleni intézkedéseket támogatott.

Tavasszal a baloldali főpolgármester kezdeményezésére új kerékpársávokat alakítottak ki a város legforgalmasabb útjain. Emiatt a Nagykörúton rendszeresen elviselhetetlen dugók alakultak ki, miközben a biciklisávot alig használja valaki.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az új intézkedések teljes csődjét mutatta, hogy az iskolakezdés teljes közlekedési káoszba fulladt. Azóta is rendszeresek a dugók az olyan forgalmas utakon, ahol biciklisávot alakítottak ki.