Hamarabb lesz őszi szünet a Színművészetin, a szünet ideje alatt csak a kancellár engedélyével lehet az egyetemen tartózkodni

SzFE, Színház- és Filmművészeti Egyetem, tüntetés, blokád, barikád, élőlánc, 2020.09.06.
Vágólapra másolva!
Azt szeretné a Színművészeti Egyetem vezetése, ha a diákok átgondolnák azt, ami másfél hónapja folyik az egyetemen, és elkezdődhetne a normális oktatás – mondta az SZFE kancellára az Origónak. Szarka Gábor szerint pont ezért van szükség arra, hogy az őszi szünetet néhány nappal előrehozzák, valamint természetesen azért, mert így észszerű, korábban is így történt, és így történik a világ minden intézményében. Szeretnének karbantartásokat végezni, és fertőtleníteni az épületet. Nyilván nem véletlen, egy világjárvány idején. Persze azzal is számolnak, hogy az a néhány diák, akiket egyre nyilvánvalóbban fentről irányítanak, ellenáll majd. Eddig is ezt tették, volt, hogy betörtek a zárva tartott büfébe. Mindenesetre az őszi szünet után mindenképpen megkezdődik az oktatás. Már a normális, nem az a szervezetlen, amely most folyik.
Vágólapra másolva!

Újra megpróbálja az SZFE vezetése észszerű keretek között rendezni a hetek óta tartó anarchikus állapotot, amelyet jól láthatóan felülről szerveznek, a diákokat bevonva, felhasználva.

Néhány tizenéves a tanév kezdete óta nem hagyja bejutni az egyetemre az intézmény legitim vezetőségét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Szarka Gábor, az egyetem kancellára az Origónak elmondta, hogy az amúgy is néhány napon belül esedékes őszi szünetet egy kicsivel előrébbhozzák.

– mondja Szarka Gábor.

Az őszi szünetben természetesen eddig is üres volt az épület, ahogy minden más iskola is, egész egyszerűen azért, hogy bizonyos dolgokat el lehessen végezni.

„A dolgozók és a hallgatók amúgy is haza szoktak menni ilyenkor. A szünet alatt minden alkalommal hajtanak végre olyan feladatokat, amit, ha ott vannak, nem lehet."

Ilyen például a karbantartás. Pontosan ez, és fertőtlenítés fog történni a következő napokban a tervek szerint.

„A jelzések szerint elindult a mozgás. Sok levelet kaptam, hogy milyen problémákat okoznak a diákok. Előfordult korábban olyan is, hogy bemenekültek a büfébe. Abba a büfébe, amelyik nem üzemel."

Közben arról semmit sem lehet tudni, hogy mi történik az épületben. Hogy folyik-e például bármiféle oktatás.

„Jövő hétre a bent lévők elvileg terveztek oktatási tevékenységet, de még most szombatra is. Mivel nem vagyunk bent, nem tudjuk, hogy mi zajlik bent pontosan."

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nincs rálátásom az egészre. Ez akkor is nehéz lenne, ha bent lennénk, így pedig fokozottan az. A Neptun rendszeren keresztül van információ, de az sem sok."

A kancellár azt is mondja, több embernek van felelőssége abban, hogy a helyzet idáig fajult. Hogy ki, kik lehetnek ezek, egyelőre nem lehet tudni.

„A bent oktatók és részben munkatársak felelőssége, hogy engedték idáig fajulni az egészet. A hallgatók egyre erőszakosabbá váltak. Kicsúszott az irányítás a józan ész keretei közül.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az őszi szünet után mindenesetre úgy tűnik, hogy a tanítás elkezdődhet. Már azoknak, akik ezt szeretnék.

– teszi hozzá a kancellár.