Karácsony Gergely szerint túl sok a férfi utcanév, ezentúl több női utcanevet szeretne

Vágólapra másolva!
Pár napja Karácsony Gergely főpolgármester arra szólította fel a budapesti polgármestereket, hogy a közterületek elnevezésekor, illetve átnevezésekor a női neveket preferálják - derül ki az Origo birtokába jutott városházi levélből. Szerinte erre azért van szükség, mert "aránytalanul több terület van elnevezve férfiról, mint nőről". Úgy látszik, a főpolgármester energiáit sokkal inkább leköti az utcanevek helyzete, mint a tényleges városvezetés, beleértve a vírus elleni küzdelmet.   
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely október közepén a kerületi vezetőknek megküldött levelében arról adott iránymutatást, hogyan kell helyesen elnevezni egy közterületet. Bár világszerte látványosan romlik a járványhelyzet, a jelek szerint a magyar főváros vezetőjét az izgatja a leginkább, hogy hány utcát neveznek el férfiakról, és hány tér kap női nevet.

Meghökkentő nyomásgyakorlás

Az Origóhoz eljuttatott dokumentumból kiderül: mivel a főpolgármester sokallja a férfiakról elnevezett közterületek számát, ezért az ügy - sok minden más helyett - a budapesti politika középpontjába került.

"A főváros területén több mint 8400 elnevezett közterület található. Az elnevezéseket megvizsgálva feltűnő, hogy aránytalanul több férfiról van közterület elnevezve, mint nőről. A Fővárosi Önkormányzat szándéka az, hogy ezen az aránytalanságon változtasson, és ebben az önkormányzati ciklusban legalább ugyanannyi - de inkább több - közterület kerüljön elnevezésre nőkről, mint férfiakról" - fogalmazott a baloldali városvezető. Így kiderült, hogy milyen súlyú ügyek foglalkoztatják a baloldali városvezetést.

Forrás: Origo

Azt, hogy nem veszi félvállról a dolgot, jól mutatja: pár soros írásában nyomást helyezett a polgármesterekre. Mint kiemelte, a közterületek elnevezéséről, illetve nevük megváltoztatásáról a közgyűlés a kerületek véleményének kikérése mellett dönt. Ezzel értelemszerűen arra utalt, hogy a döntés a főváros kezében van, a kerületek (ezúttal is) csak mellékszerepet kapnak.

Ezek után arra kérte a polgármestereket, hogy a nevekkel, illetve a névváltoztatásokkal kapcsolatos javaslatok előterjesztésekor "a fenti célokat tartsák szem előtt". Majd búcsúzóul arra ösztökélte őket: amennyiben találnak név nélküli közterületeket, vagy esetleg megváltoztatnák egy-egy utca, tér nevét, akkor azokat olyan hölgyekről nevezzék el, akiknek "életútja, tevékenysége kiemelkedő volt".

Tétlenség a fontos dolgokban

Ez a történet tökéletesen beleillik a sorba: a főpolgármestert eddig is jobban érdekelték a baloldal és a radikális baloldal felé jól kommunikálható látszatintézkedések, mint a problémák megoldása. Elég csak a biciklisávok felfestésére gondolni. Az már más kérdés, hogy a mindennapokban nem működik a változtatás: miközben a kerékpárosoknak fenntartott útszakaszon jóformán senki nem közlekedik, a nagykörúton állandósultak a dugók.

A vírus elleni harcban sem jeleskedett a főváros, pedig vélelmezhetően ez még az utcanevek ügyénél is fontosabb. Mint ismert, Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés az első hullám alatt későn kapcsolt, aminek következtében a koronavírus az indokoltnál erőteljesebben bukkant fel a fővárosi fenntartású idősotthonokban. Jó példa erre, hogy a Pesti úti idősotthon lett az ország első számú gócpontja: az intézményben országos viszonylatban kimagasló volt a fertőzöttek és meghaltak száma.

Az utólagos válságkezelés is hagyott némi kívánnivalót maga után: miközben az európai nagyvárosok sorban segítették meg a járvány miatt bajba jutott helyi vállalkozásokat, addig a magyar fővárostól sokáig semmiféle segítség nem érkezett. Az elmúlt hetekben nagy erőkkel hirdettek meg egy csomagot, csakhogy a konkrétumokból kiderült, az nem nyújt érdemi segítséget.