Négy órán át őrjöngött egy részeg férfi Ajkán

kiszúrt gumi illusztráció lyukas abroncs
kiszúrt gumi illusztráció lyukas abroncs
Vágólapra másolva!
Órákon keresztül dühöngött, verekedett és rongált Ajkán a 23 éves részeg férfi, ami akkor kezdődött, amikor telefonon összeveszett a barátnőjével.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy részeg, 23 éves férfi Ajkán, március 6-án este 7 óra körül egy telefonfülkéből felhívta a barátnőjét, akivel a beszélgetés alatt összevesztek.

A férfi idegességében többször belerúgott a fülke oldalába, aztán kiszedte a fülkeajtó üvegét.

Ezzel 6400 forintos kárt okozott a fülkét üzemeltető cégnek, amit önként megtérített nekik. Két órával később a városban összefutott az egyik ismerősével, akire haragudott, mert korábban szidta az édesanyját.

Az ekkor még mindig részeg férfi hátulról ököllel úgy fejbe vágta az ismerősét, hogy az elesett és elájult.

A földön fekvő férfiba többször belerúgott még. Csak akkor hagyta abba, mikor egy másik férfi közbelépett. A megtámadott haragosa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de

lehetett volna komolyabb baja, ha a férfi nem lép közbe és nem menti meg az életét.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A férfi ezután sem hagyta abba az ámokfutást. Újabb

két óra múlva egy utcán parkoló autónak mind a négy kerekét kiszúrta, amivel 220 ezer forint kárt okozott az autó tulajdonosának.

Ebből 200 ezer forintot önként megtérített.

A visszaesőnek minősülő férfi ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt emeltek vádat.

A vádiratban azt javasolják az ügyészek az Ajkai Járásbíróságnak, hogy ha a férfi beismerő vallomást tesz, ítéljék 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 évre tiltsák el a közügyektől is.