A három férfi gyorsan szeretett volna pénzhez jutni, ezért elhatározta, hogy autóalkatrészt lop és majd azt eladja.
Január 26-án kiszerelték négy autóból az akkumulátort, amelyeket 11 ezer forintért eladtak egy ismerősüknek. Ezzel összesen 26.000 forintnyi kárt okoztak.
A három férfi közül az egyik február 11-én egy kapucnis kabátban, az arcát sállal elfedve
elment egy élelmiszerbolthoz, amelynek bejárata előtt egy játékadagoló automata állt. A férfi felemelte, hazavitte, széttörte és kiszedte belőle a benne talált 14.400 forintot,
amivel összesen 89 ezer forintos kárt okozott.
Február 15-én hárman elhatározták, hogy betörnek egy egyedül élő, bottal vagy járókerettel közlekedő szomszédjukhoz, és ellopják az értékeit. Elmentek az idős nő lakásához, a legidősebb férfi kint maradt őrködni, míg társai betörtek egy ablakot és bejutottak a házba.
Amíg az asszonyt lefogta az egyik férfi, társa magához vette a mobiltelefonját és a pénztárcáját.
Aztán elmenekültek. A lopás, illetve a rongálás miatt az idős asszonynak összesen 72.900 forintnyi kára keletkezett. Az ügy tárgyalása holnap folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken.