Fidesz: Megint a kormánytól vár megoldást Karácsony Gergely

2020 Budapest Koronavírus arcmaszk kijárási korlátozás közlekedés maszk meghosszabbítás taxi védőmaszk vírus
Vágólapra másolva!
Bajban ismerszik meg az ember: cselekvés helyett ismét a kormánytól várja a megoldást Karácsony Gergely - közölte a Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportja hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti frakció kifejtette, a belföldi turizmussal szemben, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom mostanra "jól láthatóan beszakadt", ezért

sürgősen cselekedni kell.

– Ennek ellenére Karácsony Gergely továbbra is úgy gondolja, hogy neki semmi feladata sincs a járványhelyzet miatt kilátástalan helyzetbe került vendéglátósokkal, idegenvezetőkkel, szállodásokkal és a taxisokkal – fogalmazott a Fidesz-KDNP.

Kiemelték, elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester a budapesti gazdasági élet szereplőivel még párbeszédre sem hajlandó.

Az idegenforgalomban dolgozókon kell segíteni

A Fidesz-KDNP aláhúzta, továbbra is kitartanak amellett, hogy

Budapest különítsen el 50 milliárd forintot a meglévő forrásaiból.

Ezt a pénzt pedig - a környező európai nagyvárosokhoz hasonlóan - a budapesti idegenforgalomban dolgozók, a vendéglátósok, az idegenvezetők, a szállodások és a taxisok megsegítésére kell költeni - tették hozzá.

A Fidesz-KDNP szerint a fővárosnak saját forrásból kéne támogatni a budapesti vendéglátósokat, idegenvezetőket, szállodásokat és a taxisokat Forrás: Medgyesi Milán - Origo

Előzőleg az MSZP és a Párbeszéd vezetői állami feladatnak nevezték a koronavírus-járvány miatt bajba került budapesti turizmus megsegítését, a két párt országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy az országos válságkezelő alapból 50 milliárd forintot fordítsanak az ágazat fővárosi szereplőinek támogatására.