Az autósok gyakoribb bírságolására adott utasítást a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetője. A Hír Televízió birtokába került felvételen Handl Tamás azt mondja, hogy háromszor több büntetést vár el alkalmazottaitól. Szerinte az nem teljesítmény, ha a közteresek csak 3 kerékbilincset raknak fel egy nap az autókra. Gyurcsány Ferenc egykori testőre azt is megjegyzi, hogy a plusz bevételből a főpolgármesteri hivatal is kap.

Egyre több kerékbilincsre lehet számítani Budapesten. A Hír TV birtokába került hangfelvételen ugyanis a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság új vezetője állománygyűlésükön arról beszél, hogy az eddigi gyakorlattal szemben jóval nagyobb mértékben, akár kétszer, háromszor gyakrabban kell bírságolni szabálytalanul parkoló autósokat.

"Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját, ha megcsináljuk a háromszorosát, akkor a következő évben teljesítünk egy szintet, nem akarunk még annál is feljebb menni, hanem felemeljük a szintet mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkátokat. Élhetővé teszi azt a szolgálatot, amit végrehajtotok"

- mondta Handl Tamás, aki korábban Gyurcsány Ferenc személyes testőre volt. A felvételen azt is kifejti, hogy próbáljanak minden nap folyamatosan intézkedni és szankcionálni. A FÖRI első embere még azt is részletezi, hogy milyen eszközöket tart célravezetőnek.

Az autósok büntetésére adott utasítást a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetője, Handl Tamás, Gyurcsány Ferenc korábbi testőre. (Illusztráció)Forrás: MTI/Jászai Csaba

"Ha nem ér semmit a figyelmeztetés, akkor viszont szankcionáljunk! Van bírságunk, van kerékbilincsünk, van elszállító autónk, van egy csomó repertoárunk, amit használunk.

A DK-hoz közeli vezető arról is beszél, hogy elégedetlen, ha nem jön be naponta elég bírság, valamint megemlíti, hogy a befolyó pluszpénzből a főváros is kap.

Főpolgármesteri hivatal is kap belőle vastagon. Ezért olyan hozzáállás, amit szerintem a munkánk alapján kéne végeznünk.

"Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenkit meg kell bírságolni. De azt, hogy egy 24 óra alatt három kerékbilincset rakunk fel Budapesten, és mellérakunk két feljelentést, vagy közigbírságot, bocsánat, közigbírságot, az nálam kimeríti a nem k..a sokat dolgozunk című műszakot - fogalmazott Handl.

A hangfelvételen elhangzottakat támasztja alá, hogy Budapest költségvetési tervezete szerint idén több pénzre számít a bírságokból a főváros balliberális vezetése. A javaslat, a kerékbilincselések ismételt bevezetése éves szinten 15 millió forint összegben emeli a bevételi tervet.