Már több tízezren átestek a koronavírus-járványon itthon, de enyhe tüneteik voltak  

2020.05.28. 12:35

A sport- és kulturális rendezvények is újra szervezhetők, így a mozik, színházak is megnyithatnak, de vannak továbbra is védelmi szabályok, így a megfelelő távolság betartása továbbra is kötelező – hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. 

Pénteken hatályba lép a fővárosi intézkedések következő szakaszáról szóló rendelet: már a vendéglátóegységek belső részét is lehet használni, de csak maszkkal – mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Mint mondta, a szálláshelyen üzemeltetett vendéglátóegységekre is az általános szabályok vonatkoznak. A szabadtéri rendezvényekről Kiss Róbert elmondta, ezek megtarthatók, ahogy a Magyar Közlönyben is megjelent. A kormányrendelet alapján a sport- és kulturális rendezvények is újra szervezhetők, így a mozik, színházak is megnyithatnak, de vannak továbbra is védelmi szabályok, így a megfelelő távolság betartása továbbra is kötelező – hívta fel a figyelmet.

404 beteget ápolnak kórházban

A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését 953-an használják aktívan, és összesen 11 525 karantén van érvényben. A járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma több mint négyszázra emelkedett – mondta az alezredes. Személyforgalom esetén Nagylaknál kétórás várakozásra kell számítani a kilépő oldalon – ismertette Kiss Róbert.

Nagyon sokan észrevétlenül estek át itthon a fertőzésenFotó: Csudai Sándor - Origo

Gál Kristóf szóvivő elmondta, újabb 23 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma a járvány kezdete óta. Meghalt újabb négy krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett a meghaltak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent, 42 százalékuk fővárosi. Jelenleg 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen  – ismertette a szóvivő.

Sokan nem tudnak róla, hogy átestek a fertőzésen

Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa elmondta:Az országban több tízezer olyan ember lehet, aki már átesett a fertőzésen, de nem tud róla. Nekik vagy egyáltalán nem volt tünetük, vagy csak egy nagyon enyhe lázat tapasztaltak – mondta. Az időseknek komolyabb tüneteik vannak, a gyermekeknél a fertőzés rendkívül enyhe lefolyású. Ők is megfertőződnek, de sokkal kisebb arányban lesz a betegség súlyos náluk, mint a felnőtteknél. Ennek az lehet az oka, hogy a gyerekek orrában kevesebb olyan receptor van, amit a vírus meg tud támadni. Sajnos a vírus hosszú lefolyású, van olyan beteg a kórházban, aki már négy hete lélegeztetőgépen van – tette hozzá.

Szlávik elmondta: remélik, hogy a gyógyultak esetében sokáig nem kell újrafertőzéstől tartani. A koronavírusra egyelőre nincs gyógyszer, a hidroxiklorokint több esetben is alkalmazták, de a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva a jövőben erre már nem kerül sor - tette hozzá.