Azt hitte át tudja verni a tompai határőröket, de nem járt seikerrel

Vágólapra másolva!
A szerb férfi egy éve az egyik este a kocsijával érkezett a tompai határhoz. A pénzügyőrök a vámvizsgálat során a bőröndjében, ruhák közé rejtve két műanyag tasakban marihuánát találtak. Mint kiderült, a férfi a kábítószerből máshová is tett.
Vágólapra másolva!

A férfi a kábítószert Szerbiában vette, és Szlovákiába akarta vinni.

A pénzügyőrök a drog egy részét a táskájában, a pénztárcájába rejtve találták meg. A másik része a férfi zoknijából került elő.

Forrás: Ügyéeszség

A marihuána mellett, négy tasak heroin is volt nála.

Forrás: Ügyészség

Később az is kiderült, hogy már a határra is bedrogozva érkezett a férfi, aki ellen eljárás indult. Felfüggesztett börtönt kaphat, és Magyarországról is kiutasíthatják.