A baloldali politikusok folyamatosan azt hazudják, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól - közölte Hollik István.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmaz közösségi oldalán, hogy a baloldal töretlenül mantrázza azt a hazugságot, hogy a kormány forrást von el az önkormányzatoktól. Persze elég csak megnézni a költségvetést ahhoz, hogy lássuk, most is csak hazudnak. Valójában éppen ők voltak azok, akik a 2009-es válság idején tovább nehezítették az önkormányzatok helyzetét  - írja.

Nem először fordul elő, hogy a magyarországi baloldal olyannal támadja a jelenlegi kormányt, amelyet ők követtek el annak idején kormányzásuk alatt. Akkor a baloldali kormány csak a megszorításokban tudott gondolkodni a gazdasági világválság Magyarországot érintő hatása következtében, el is vontak az önkormányzatoktól 194 milliárd forintot. Ezzel szemben a 2021-es költségvetés tervezetében az áll, hogy jövőre 118 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak majd az önkormányzatok, mint idén.