Munkatársaink könyvelési anyagot kerestek egy békési férfinél, amikor egy rossz körülmények között tartott kecskére és az általa nevelt őzgidákra, vad- és házi malacokra bukkantak - írja közösségi oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A bejegyzés szerint a pénzügyi nyomozók egy mezőgazdasági munkásokat kölcsönző vállalkozót látogattak meg, akinek sem az adóbevallásai nem voltak rendben, és
a gyanú szerint több millió forint adót sem fizetett be.
– A Békés megyei házban azonban nemcsak a feketefoglalkoztatást bizonyító papírokra, hanem több, engedély nélkül tartott állatra is bukkantak a pénzügyi nyomozók. A kert végében lévő ólnál három őzgidát és egy kis vadmalacot találtak, akiket egy igen rossz körülmények között tartott kecske „fogadott örökbe" - írják a bejegyzésben.
A kecske rövid kötélre volt kikötve, víz sem volt előtte. A rossz bőrben lévő állat látta el az anyai teendőket a vadak mellett, táplálta az őzeket és a vadmalacot is.
Mivel az állatok tartásával kapcsolatosan bűncselekmény gyanúja merült fel, a munkatársaink azonnal értesítették a rendőrséget.
A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei megtették a szükséges intézkedéseket és a rendőrkapitányság az ügyben lopás, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított – derült ki a NAV bejegyzéséből.
A NAV munkatársai a bizonyítékokat lefoglalták, a költségvetési csalás miatti nyomozás folytatódik.