Rács mögött marad az ügyfelét zsaroló, budapesti ügyvéd

zsaroló ügyvéd
Vágólapra másolva!
Évekig zsarolta és meglopta egyik megbízóját egy ügyvéd. A zsarolással és átverésekkel százezer eurót és több százmillió forintot szerzett a társaival együtt. A férfit letartóztatták, amit most szeptember 28-áig meghosszabbított a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványára. 
Vágólapra másolva!

Egy 43 éves, budapesti ügyvéd 2014-ben kapott megbízást egy feltaláló üzletembertől arra, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégének ügyvédi feladatait.

A férfi hamar rájött, hogy ügyfele bizalmatlan a hatóságokkal szemben, ekkor találta ki, hogy átveri.

Forrás: ugyeszseg.hu

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett az ügyvéd gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítása iránt, mivel a terhelt eljárásbeli jelenléte és a bizonyítás zavartalansága csak így biztosítható.

Elhitette az ügyfelével, hogy házkutatást fognak tartani nála,

ezért neki kellene adnia több adathordozót, amelyeken üzleti és személyes titkok vannak. Azt mondta, erre azért van szükség, hogy ne találják meg az ügyfelénél. Házkutatás nem volt, hiszen ezt csak az ügyvéd találta ki.

Amikor a férfi visszakérte volna az adathordozóit, az ügyvéd azt mondta neki egy társával együtt, hogy az ő védelme érdekében ezeket bedobták a Dunába.

Azt ezt követő években az ügyvéd a megbízója pénzén, de csak részben a tudtával több céget is alapított, amelyekben a saját bizalmi embereit dolgoztatta. A cégek közötti pénzmozgások kihasználásával

több mint százezer eurót lopott el ügyfelétől.

Forrás: ugyeszseg.hu

Amikor

2017-ben az ügyfél felmondta a megbízást, az ügyvéd több társával együtt megzsarolta a férfit,és a következő évben

életveszélyes fenyegetésekkel több százmillió forintot, gyémántokat, házat és egyéb értékeket szerzett áldozatától.

Forrás: ugyeszseg.hu

A budapesti nyomozó ügyészek, a TEK munkatársainak és a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek segítségével egy nagyszabású, több budapesti és Pest megyei helyszínen lévő házat is átkutattak, és több embert elfogtak.

A házkutatások során a gyanút alátámasztó bizonyítékokat, okiratokat, informatikai eszközöket, vagyontárgyakat és kábítószert is lefoglaltak.

A nyomozási bíró – az indítvánnyal egyező indokokkal – 2020. szeptember 28-áig meghosszabbította a letartóztatást, és elutasította a védő által előterjesztett, a letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványt.

Öt embert hallgattak ki a nyomozó ügyészek, közülük hármat őrizetbe vettek.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség

bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A férfit letartóztatták, amit most meghosszabbított a bíró ügyészi indítványra. A hosszabbításról rendelkező végzés végleges, az ellene előterjesztett gyanúsítotti és védői fellebbezést a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság nem találta megalapozottnak. Az ügyvéd társával, a korábban letartóztatásban volt informatikussal szemben a bíróság a kényszerintézkedést – másodfokú döntése alapján – nem hosszabbította meg, tehát ő szabadlábon védekezhet.