Próbanépszámlálás lesz 72 településen

népszámlálás
Budapest, 2011. október 6. Népszámlálást népszerűsítő plakát Budapesten, az I. kerületi Mária téren. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Reprezentatív próbanépszámlálást indít a Központi Statisztika Hivatal hétfőn 72 településen, 14 ezer háztartás részvételével.
Vágólapra másolva!

A hivatal hétfői közleményében azt írta, hogy az október 7-éig tartó próbanépszámlálás célja,

hogy adatokkal segítse a jövő évi népszámlálás szakmai előkészítését.

A válaszadásra felkért címzetteknek legkésőbb csütörtökig postai levelet küld a KSH.

Az adatszolgáltatás önkéntes, de fontos, hogy a megkérdezettek aktívan részt vegyenek a népszámlálás-próbafelvételben, hiszen az adatgyűjtés reprezentatív, azaz leképezi a teljes magyar társadalmat,

így egy-egy kitöltő mintegy 350 háztartást képvisel.

Uoltjára 2011-ben volt népszámlálás Magyarországon Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hogy zajlik a népszámlálás?

Ismertették, hogy a próbanépszámlálás kérdőívét augusztus 31. és szeptember 6. között a maja.ksh.huonline oldalon keresztül tölthetik ki a levélben felkért résztvevők. Ezután október 7-éig személyes interjú keretében válaszolhatnak azok, akik nem akartak az internetes kitöltés lehetőségével élni.

- hangsúlyozták.

A próbanépszámlálásban résztvevőknek egy átlagosan 10-15 percet igénylő kérdőívet kell kitölteniük, amely elsősorban a lakóhellyel, az internetezési szokásokkal, az adatvédelmi ismeretekkel kapcsolatban tartalmaz kérdéseket.

Ezek az adatok azt segítik, hogy a 2021. május 1. és június 28. között tartandó népszámláláson mindenki a számára legkényelmesebb módon, a legfontosabb információk ismeretében vehessen részt

- olvasható a közleményben.