Kiad Magyarország egy terroristákkal kapcsolatban álló férfit Franciaországnak

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy francia állampolgár átadási letartóztatását, mivel hazájában megszegte a területelhagyási tilalom szabályait és a hatóságok előtti jelentkezési kötelezettségét. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben terrorcselekmény megelőzése érdekében.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék keddi közleménye szerint a férfi egyéni hatósági ellenőrzés, illetve felügyelet hatálya alatt áll Franciaországban, mert a belügyminiszter álláspontja szerint komoly okkal feltételezhető, hogy magatartása különösen súlyos fenyegetést jelent a közbiztonságra és a közrendre.

A férfi rendszeresen tartott fenn kapcsolatot terrorcselekményekben részt vevő, azt támogató, illetve arra felbujtó személyekkel, szervezetekkel,

támogatta és széles körben terjesztette is ezen eszméket.

A tárgyaláson a férfi hozzájárult az átadásának ahhoz a specialitás elvéhez, ami szerint átadása esetén a francia hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé.

A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így

elrendelte a férfi letartóztatását és átadását a francia igazságügyi szerveknek.

A végzés kedden véglegessé vált, így a francia hatóságoknak tíz napjuk van arra, hogy a férfit átvegyék, mivel ennek hiányában az átadási letartóztatása megszűnik - írták a közleményben.