Két ember meghalt, amikor három autó karambolozott péntek délután a 8-as úton Városlőd és Herend között.

A veol.hu úgy tudja, hogy a balesetben egy 55 éves ajkai nő, és egy 31 éves veszprémi férfi halt meg. A cikk szerint az egyik balesetező autó egy teherautónak is nekiment. 

A rendőrség honlapján azt közölte, hogy öten megsérültek.

Két ember meghalt a balesetbenForrás: police.hu

A balesethez Ajkáról és Veszprémből riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg a műszaki mentést – mondta el a lapnak Csondor Henrietta megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A veol.hu szerint az egyik halálos áldozatot, illetve az egyik sérültet feszítővágóval szabadították ki a roncsokból.

A munkálatok idejére a 8-as főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A police.hu szerint este fél nyolc körül a helyszínelést befejezték, az útzárat feoldották.