Magyarország jól védekezik: sokkal kevesebb a koronavírus-fertőzött és a halálos áldozat, mint az EU-ban

Vágólapra másolva!
Mind a koronavírusos esetszámot, mind az egymillió főre vetített halálozást tekintve Magyarország sokkal jobban áll, mint az uniós átlag a járvány eddigi időtartamát figyelembe véve.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió hivatalos statisztikája szerint Magyarország kiemelkedően jól teljesít a koronavírus elleni védekezésben. Az esetszám fele, a halálozás a harmada az uniós átlagnak.

Míg Magyarországon egymillió lakosra vetítve 6512 pozitív eset volt, addig az Európai Unió átlaga 11 868 volt. A legrosszabbul Belgium teljesít, ahol egymillió lakosra több mint 27 ezer fertőzött jut.

Forrás: Origo

Ha a halálozási számokat nézzük, akkor Magyarországon egymillió főre vetítve 159-en haltak meg a koronavírus-járványban. Belgiumban 939-en, Spanyolországban 749-en, Nagy-Britanniában 662-en, Olaszországban 620-an, míg Svédországban 585-en haltak meg egymillió főre vetítve.

A járvány teljes időtartama alatt 76 év az átlagéletkor a halálos áldozatok tekintetében.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2020 első kilenc hónapjában 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az európai országok halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlet halálozást Magyarországon.