Szlávik János: Folyamatosan emelkedik a betegek átlagéletkora

Koronavírus, vírus, ápoló, egészségbiztonság, egészségvédelem, izolációs terem, kórházi ágy, kórházi szoba, koronavírus-járvány, kórterem, lélegeztetőgép, védőöltözék, védőruha, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés
Budapest, 2020. március 24. Védőfelszerelést viselő ápolók egy lélegeztetőgépet ellenőriznek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 24-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora, ezért törvényszerű, hogy egyre többen halnak bele a koronavírusba - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Nem érdemes összehasonlítani a különböző országok halálozási adatait, hiszen míg Magyarországon mindenkit, aki akkor hal meg, amikor fertőzött volt, a koronavírus áldozatának tekintenek,

- mondta Szlávik János.

Felhívta a figyelmet, hiába emlegetik úgy a fertőzést, mint ami az idősekre veszélyes,

a nagy számok törvénye alapján fiatalok is belehalhatnak.

Védőfelszerelést viselő ápolók egy lélegeztetőgépet ellenőriznek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette, általában a betegség hetedik-nyolcadik napjára válhat kritikussá a betegek állapota, ekkor kerülhetnek lélegeztetőgépre. Ilyenkor - az esetek több mint felében - a lélegeztetőgép segíti át a betegeket a súlyos állapoton.

- fogalmazott Szlávik János.

Kitért arra is, az esetek többségében mostanra már nem állapítható meg, hogy hol és kitől kapták el a betegséget a fertőzöttek, ami azt jelzi, hogy a vírus a közösségi terjedés szakaszában van.