A járványhelyzetben kapott felhatalmazással adott magának 1,6 milliós jutalmat a momentumos polgármester

Fekete-Győr András és Juhász Béla a Momentum videójában
Vágólapra másolva!
1.645.200,- forintos jutalomról döntött saját magának Sződliget Momentumos polgármestere, Juhász Béla. A járvány miatti rendkívüli jogrendben a polgármester gyakorolja a képviselő-testület hatásköreit, ezért a polgármester maga döntött saját jutalmáról - írja a vaconline.hu.
Vágólapra másolva!
Forrás: vaconline.hu

Bár az egyszemélyi felhatalmazás azt a célt szolgálja, hogy a polgármester haladéktalanul meg tudja hozni a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges döntéseket, a Momentumos politikus ezzel a lehetőséggel élve inkább saját magát jutalmazta meg.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke egy Juhász Bélával közös novemberi videójában még arra utalt, hogy a védekezéshez nincs elég pénze a településnek.

Ugyanebben a videóban Juhász Béla Momentumos polgármester arra panaszkodik, hogy a „kormányzati elvonások" miatt nehéz helyzetben van az önkormányzat. Akkor azt mondták, hogy már a tartalékaikat is fel kellett élniük.

Úgy látszik, a polgármesteri több mint másfél milliós jutalomra így is jutott a kistelepülésen.

Fekete-Győr András és Juhász Béla a Momentum videójában Forrás: vaconline.hu

Sok sződligeti tartja felháborítónak, hogy miközben a momentumos településvezető folyamatosan a kormányra mutogat és pénzhiányról beszél, addig saját maga jutalmára van forrása. A koronavírus miatti járványhelyzetben lenne fontosabb cél is, mint a baloldali politikus jutalmazása. Különösen arcátlannak tartják, hogy még a formára se ad a momentumos településvezető, és saját maga dönt saját maga extra pénzéről.