Fennakadt a síneken egy kocsi Hatvanban - nem tudták letolni, nekiment egy vonat - képek

Vágólapra másolva!
Késések várhatók szerda este a miskolci vasúti fővonalon, mert vonattal ütközött egy autó Hatvan belterületén.
Vágólapra másolva!

Váczi Viktor, a Mávinform sajtóügyeletese szerint a hatvani Hegyalja úti átjáróban összeütközött egy autó és egy vonat, ezért az érintett Kócsag InterCity utasait a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével az Agria InterRégió vonatra szállították át.

Az Agria TV úgy tudja, hogy egy hosszú egyenes szakasz után túl gyorsan hajtott egy vasúti átjáróba egy kocsi, ezért

lecsúszott a sínek közé, ahol fennakadt.

A közelben tartózkodó autósok próbálták letolni, de nem sikerült időben.

A baleset következtében egy felsővezeték-tartó oszlop is megrongálódott, a helyreállítással várhatóan csak éjszaka végeznek a szakemberek.

Hatvan és Hort-Csány között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, ezért a helyszínelés és a munkálatok befejezéséig

a miskolci fővonalon 15-20 perces késésekre lehet számítani.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az autó vezetője az első információk szerint könnyebben sérült meg. Őt kórházba vitték.