Saját ügyfelét zsarolta egy budapesti ügyvéd

Vágólapra másolva!
Több százmillió forint értékben szerzett meg gyémántokat és ingatlanokat egy budapesti ügyvéd az ügyfelétől úgy, hogy brutálisan megzsarolta. Azzal fenyegette, hogy tönkreteszi a magánéletét, sőt, olyan is előfordult, hogy gyilkossággal zsarolta.
Vágólapra másolva!

A budapesti ügyvéd, az ügy első rendű vádlottja 2014-ben kapott megbízást egy férfitól, hogy a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat kezelje.

Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, míg benne maximálisan megbízik az üzleti élettel, cégmenedzsmenttel, és joggal kapcsolatos ismereteit illetően.

Eldöntötte, hogy ezt kihasználva fog pénzt szerezni.

2015 nyarán elhitette a megbízójával, hogy a rendőrök házkutatást terveznek nála, ezért elkért tőle több adathordozót, amiken üzleti és személyes titkok voltak.

Amikor vissza akarta kérni az adathordozókat, az ügyvéd és a társai azt hazudták neki, hogy azokat az ő védelmében bedobták a Dunába. Valójában ezek az ügyvédnél voltak, amikkel később zsarolni tudta.

Forrás: Ügyészség.hu

Még ezt megelőzően, 2015 tavaszán meggyőzte a megbízóját, hogy a cég terjeszkedéséhez, bővítéséhez újabb cégeket kell létrehozni.

Az ezt követő 2 évben az ügyvéd a férfi pénzéből, részben tudta nélkül több céget is létrehozott, amik élére a saját embereit tette, az érdemi döntéseket viszont ő hozta meg.

Ezek után a cégek közötti pénzmozgásokat felhasználva meglopta a megbízóját.

A megbízó végül 2017 őszén felmondta az ügyvéd megbízását, aki ezek után két társával együtt zsarolta a férfit, azt mondta neki, hogy

az évek alatt felépített cégcsoport hírnevét tönkreteszi, ahogy a magánéletét is. Sőt azt is mondta, hogy megöli. Ezzel több százmillió forint értékben szereztek meg tőle gyémántokat, pénzt és ingatlant.

Az ügy másod rendű vádlottja egy budapesti gyémántkereskedő, aki aktívan részt vett a zsarolásokban, míg negyed rendű vádlott a megbízó sofőrje, aki bűnsegéd volt.

A harmad rendű vádlott a cégcsoport informatikai fejlesztője, aki a vád szerint a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával zsarolta a cégvezetőt, ezzel 100.000 eurót kényszerített ki tőle.

Az ötöd rendű vádlott egy nő, aki strómanként az ügyvéd által kiállított, ügyvédi munkavégzésről szóló hamis számlák kifizetését intézte.

Az ügyészség bűnszövetségben, élet elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Azt javasolja, hogy a banda tagjait ítélje a bíróság letöltendő börtönbüntetésre.

Az ügyben más bűncselekmények miatt az ügyészségen továbbra is tart a nyomozás, amiket ettől az ügytől elkülönítettek.