A vádirat szerint a büntetett előéletű házaspár, akik közül a férfit korábban már kényszermunka miatt is elítéltek, évekkel ezelőtt a bizalmába férkőzött egy Siófokon élő, 71 éves francia nyugdíjasnak. Az asszony idővel elkezdett érzelmileg kötődni a párhoz, a családjának tekintette őket. Ezt használta ki a házaspár.
Beköltöztek az asszony lakásába, aztán rávették, hogy haszonélvezeti jogának fenntartása mellett ajándékozza a házát az ő gyereküknek.
2017-ben a lakás felújítására hivatkozva a nyugdíjast átköltöztették egy Siófok melletti házba. Az idős asszony összeveszett a vele együtt lakó férfival. 2018 elején az asszony azt kérte, hadd költözzön vissza a házába, de a pár nem engedte vissza, helyette egy zártkerti telekre vitték, ahol
egy 6 m2-es, korábban disznóólként, illetve szerszámos kamraként használt bódéba zárták, amely kívülről rácsokkal volt felszerelve.
A szigetelés nélküli építményben csak egy ágy, egy asztal, egy éjjeli lámpa és egy rádió volt. Sem fűteni, sem tisztálkodni, sem mosni nem tudott az asszony. A férfi és a nő naponta egyszer megjelentek a bódénál, ételt, vizet és alkoholt vittek a nyugdíjasnak, és alkalmanként lehetővé tették, hogy felügyelet mellett sétálhasson a területen.
Áldozatuk, mivel helyzetét kilátástalannak ítélte, nem próbált megszökni, de amikor a vádlottak távol voltak, többször is megpróbált segítséget kérni német nyelven.
Mivel ez egy lakatlan környék, senki sem hallotta a segélykiáltását.
2018 márciusában az asszony távolléte feltűnt siófoki szomszédainak, ezért a rendőrök is keresni kezdték őt, amiről a vádlottak is tudomást szereztek. Az asszonyt Siófokra vitték, és bejelentették, hogy hazaérkezett. Amikor a rendőrök látták, hogy valóban él és ott van, ahol a bejelentő mondta, a pár újra elvitte az asszonyt a zártkerti telekre.
2019 szeptemberében egy bejelentés alapján jutottak el a rendőrök a telekre. Meghallották, hogy elhaló hangon segítséget kér az asszony, és kiszabadították.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben egyaránt négy és fél év börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a bűncselekmény elkövetését beismerik, valamint indítványozta a vádlottakkal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtását is.