Megható történetet meséltek a szenteste napján Újpesten megkéselt rendőrök a kapcsolatukról - videó

Vágólapra másolva!
Az újpesti rendőrtámadás áldozatai, Lingvai Péter és Szarvas Erika egy interjúban beszéltek arról, hogy bár rendkívül sokkolta őket az átélt eset, ettől függetlenül szeretnének továbbra is a szakmájukban dolgozni, és nagyon hálásak az embereknek, amiért az interneten keresztül tartották bennük a lelket a nehéz időszak alatt.
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, karácsony első napján ébresztették fel a mélyaltatásból az Újpesten megkéselt és életmentő műtéten átesett 26 éves rendőr őrmestert, egy nappal később már az intenzív osztályt is elhagyhatta.

A fiatal rendőr akkor sérült meg, amikor december 24-én reggel megpróbált megfékezni egy őrjöngő, 35 éves, délegyházi férfit

egy Kassai utcai társasházban.

Miután a támadó több helyen megszúrta, a rendőr társa lelőtte a támadót.

A fiatal férfi életét több műtéttel sikerült megmenteni.

Lingvai Péter Szarvas Erika lélekjelenlétének köszönhetően élte túl a támadást. A férfi, a kórházban töltött idő után, vidéken lábadozott. Először beszélt azóta, hogy elhagyta a kórházat. Elárulta, hogy két hete nem találkozott kolléganőjével.

A két rendőr arról is beszélt, hogy régóta jó barátok,

és nemcsak a munka miatt vannak jó kapcsolatban.

Ez köszönhető a közös érdeklődésnek és a munkájuk iránt érzett elhivatásnak, lelkesedésnek. A közösen átélt tragikus élmény pedig, bár mindkettőjüket megviselte, egyben minden eddiginél jobban el is mélyítette közöttük ezt a barátságot:

"A társam, a barátom, sőt, mondhatni, most már a testvérem is. Egyrészt hasonlóak vagyunk,

- árulta el Lingvai Péter.

- támasztotta alá kollégái szavait Szarvas Erika.

Aznap reggel egy átlagos munkanapként kezdődött a szolgálatuk, azt leszámítva, hogy december 24-én szentestére készültek. Erika így emlékezett vissza a tragédia napjára:

"Aznapra beírtak, hogy dolgoznom kell. Még azt sem tudtam, kivel leszek, de aztán megnyugodtam, mert Petivel nagyon jól telik egy szolgálat. Aznap reggel rutinszerűen megcsináltuk a dolgainkat, és akkor elkezdődött egy teljesen átlagosnak hitt szolgálat. Majd

Újpest-Központban intézkedés alá vontam egy férfi személyt, aki aztán kivonta magát, elszaladt, de végül sikerült utolérni, és kiderült, hogy többszörös körözés van ellene. Így nekem nagyon nagy sikerélmény volt már az is, hogy sikerült kibogoznunk a szálakat"

- mondta Erika.

Mivel aznap a karácsonyra való tekintettel rövidített szolgálatban dolgoztak volna, a munkaidő végén az egyik kollégájukat, illetve feleségét tervezték meglátogatni, aki némi vendégváróval, karácsonyi ételekkel készült volna számukra:

emlékezett vissza a férfi.

Magáról a támadásról egyikük sem beszélt az interjú során, talán mindketten szeretnék elfelejteni, amin keresztül kellett menniük.

- emlékszik vissza Erika, aki azt is elárulta, hogy már

gyerekkorától kezdve rendőrnek készült.

- mondta, majd hozzátette, hogy a közvetlen kollégái is családként állnak mellette, sok erőt adnak neki.

Szarvas Erika ugyan testileg nem sérült meg, de lelkileg rendkívül megviselték a történtek. Rendszeresen látogatta kollégáját a kórházban,

és mindennel ellátta, amire szüksége volt, emellett telefonon is tartották a kapcsolatot.

Az átélt tragédia sem Erikának, sem Péternek nem vette el a kedvét hivatásuktól, és továbbra is szeretnének együtt dolgozni, amíg csak lehet.

Emellett nagyon hálásak az embereknek is, hogy biztató szavakkal segítették Péter felépülését a közösségi oldalakon keresztül:

"Apukám már az első nap elmondta, amikor az osztályra átvittek, mondta nekem, hogy tudom-e, hogy nagyon sokan szeretnek, majd pont láttam a cikket a BRFK oldalán, ahol a kommentek közül szinte mind pozitív volt. Úgyhogy ezért is

- mondta el Péter.

- tette hozzá Erika.

A tavaly karácsonykor életveszélyesen megsebesített rendőrt és a támadót ártalmatlanító járőrtársát Terdik Tamás dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben és jutalomban részesítette. A belsővizsgálat szerint egyikük sem hibázott.