Magyar konzulátus nyílt a dél-spanyolországi Málagában

SZIJJÁRTÓ Péter; GONZÁLEZ LAYA, Arancha
Madrid, 2021. május 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Arancha Gonzalez Laya spanyol külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Madridban 2021. május 26-án. MTI/EPA-EFE/Juan Carlos Hidalgo
Vágólapra másolva!
Magyarország megnyitotta harmadik spanyolországi diplomáciai képviseletét, a madridi nagykövetség és a barcelonai főkonzulátus után a dél-spanyolországi Málagában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az új konzulátuson rendezett avatóünnepségen szerdán.
Vágólapra másolva!

- fogalmazott a tárcavezető.

Mint mondta, a koronavírus járvány legnagyobb vesztesei közé tartozik a turizmus, amely globálisan 87 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben, míg az ágazatból származó bevételek több mint ezer milliárd dollárral csökkentek, és 100-120 millió munkahely került veszélybe világszerte.

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter szerint az andalúziai külképviselet megnyitása a gazdasági érdekérvényesítés szempontjából is ésszerű, mivel Andalúzia a második legnagyobb spanyol tartományként 15 százalékkal járul a spanyol gazdasági teljesítményhez (GDP). Emellett sportdiplomácia jelentősége is van, mert sok magyar első osztályú futballcsapat választja a térséget téli felkészülés helyszínéül.

- tette hozzá. Beszélt arról is, hogy Andalúziában mintegy négyezer magyar állampolgár él, a konzulátus jelenléte pedig segíthet abban is, hogy kapcsolatuk aktív maradjon az anyaországgal.

- jelentett ki Teófilo Ruiz Municio, helyettes kormánybiztos hozzátéve, hogy a járvány előtt 2019-ban körülbelül 300 ezer magyar választotta úti célként a dél-európai országot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!