Kovács Zoltán: Minden készen áll, és az idő is kellemes lesz

Budapest, 2021. augusztus 20. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által közreadott képen az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs ülése 2021. augusztus 20-án. MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda
Vágólapra másolva!
Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán bejegyzésében úgy fogalmazott,

A kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját szervezte meg. A központi programok között lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Hagyományteremtő céllal felvonulást rendeznek az Andrássy úton.

Este "Európa legnagyobb tűzijátékát" tartják a fővárosban, a hétvégén pedig további programokkal és koncertekkel várják az ünneplőket.

Augusztus 20. hivatalos állami ünnep az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.