A 36 éves férfi annak ellenére, hogy együtt élt egy nővel, 2015 és 2017 között többnyire álnéven, rendszeresen adott fel hirdetéseket internetes társkereső oldalakon.
Az ismerkedés célja az volt, hogy rávegye a lányokat arra, hogy Németországban és Svájcban prostituáltként dolgozzanak neki.
Általában rövid idő alatt sikerült rábeszélni őket, hogy költözzenek hozzá, a Budapesten bérelt szállodai szobájába. Ezután arra hivatkozott, hogy a vállalkozása
tönkrement, pénzre van szüksége, hogy azt újraindítsa, és elhitette velük azt is, hogy a prostitúcióból származó pénzre azért van szükségük, hogy abból a közös jövőjük feltételeit megteremtsék,
közös autót és házat tudjanak venni.
Az ügynek 4 sértettje van. A férfi közülük három nőt rendszeresen vert. A vád szerint
az egyik nőt meg is erőszakolta.
Egy másik nőt arra kényszerített, hogy az általa külföldre küldött többi nőt kint fogadja, és betanítsa.
A pénz jelentős részét, amelyet a nők a kuncsaftoktól kaptak, elvette, és abból luxus körülmények között élt.
A férfi élettársa két év alatt 21 millió forintot vett fel egy pénzügyi szolgáltatáson keresztül. A pénzt az egyik kényszer hatása alatt álló nő, minden esetben neki címezve küldte. Az élettárs tudta, hogy a pénz prostitúcióból származik. Őt pénzmosással, míg a férfit emberkereskedelemmel, szexuális erőszakkal, súlyos testi sértéssel és más bűncselekményekkel vádolják. Előbbi börtönbe, utóbbi fegyházba kerülhet.
Az ügyészség több ingatlant, autót és pénzt foglalt le.