Szombaton mutatják be Az ember tragédiája 2.0 című darabot Székesfehérváron

Bencze Ilona; Gáti Oszkár FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása SZEMÉLY szereplőváltozás színész színésznő színpadi jelenet
Budapest, 1984. október 16. Bencze Ilona (Éva) és Gáti Oszkár (Lucifer) jelenete Madách Imre Az ember tragédiája című darabjának előadásán a Madách Színházban. Az 1981. január 30-án, Lengyel György rendezésében bemutatott színműben Lucifer és Ádám szerepét Dunai Tamás és Gáti Oszkár esténként felváltva játssza. MTI Fotó: Ilovszky Béla
Vágólapra másolva!
Szombaton mutatja be Az ember tragédiája 2.0 című produkciót a székesfehérvári Vörösmarty Színház: a grandiózus színháztörténeti vállalkozás a teljes társulat közreműködésével folytatja a Madách-i gondolatmenetet, végigkalauzolva a nézőt a 20-21. század mérföldkőnek számító történésein. A premierhez kapcsolódva a darab négy írója fogalmazta meg gondolatait a magyar dráma napján.
Vágólapra másolva!

A jeles nap alkalmából a Vörösmarty Színház kulisszajárást szervezett, amelyen a látogatók Az ember tragédiája 2.0 egyik próbájába is betekinthettek - olvasható a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, Závada Pál, Márton László, Darvasi László és Tasnádi István a magyar dráma napjára megfogalmazott üzenete a YouTube-on érhető el.

Závada Pál az üzenetben úgy fogalmazott: talán már önmagában is vakmerő vállalkozás, hogy Madách Imre klasszikus művének hőseit próbálják meg újrateremteni 20. és 21. századi színekben.

- emelte ki.

Hozzátette: ezen a napon elsősorban a megírt drámákról és szerzőikről beszélünk - mégis rögtön szóba kell hoznunk e művek előadásait, a színpadi játékok megteremtőit, vagyis a színházak, a társulatok alkotóit is.

Závada Pál az üzenetben úgy fogalmazott: talán már önmagában is vakmerő vállalkozás, hogy Madách Imre klasszikus művének hőseit próbálják meg újrateremteni 20. és 21. századi színekben.A kép illusztráció. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

- hangsúlyozta.

Tasnádi István az üzenetben azt a kérdést teszi fel, hogy hajlandóak vagyunk-e meghallani a színpadi költő szavát, ha súlyosabb témához nyúl, ha elemzőbb vagy épp konfrontatívabb, ha nem pusztán szórakoztatni akar a mindennapiság frivol és gunyoros ábrázolásával, de nagyobb ívű gondolati útra hív, értelmezve közös történelmünket, mely nélkül a jelen anomáliáit képtelenség megérteni.

Szeptember 25-én, Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatóján megelevenedik a múlt.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék. Ezen a napon magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal és díjátadóval is ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl.

Az ünnep alkalmából Herczeg Ferenc író szobrát avatták fel a Nemzeti Színházban, ahol este a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) a tavasszal elhunyt Törőcsik Mari színművészre emlékeznek.

A Senkié és mindenkié című emlékest számos neves művész fellépésével, Bérczes László rendezésében látható.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében délután az ITI szervezésében átadták a Hevesi Sándor-díjat, este pedig a Gózon Gyula Kamaraszínház Próbaút - Etűdök Páskándira című előadása látható.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozót szeptember 20. és 26. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg. A rendezvény idei témája a közös emlékezet.

Az esemény célja, hogy szolgálja a kortárs színházat és drámát, és lehetőséget teremtsen a találkozásra, alkotói beszélgetésekre.

A találkozón hat nap alatt 13 társulat 15 előadása lesz látható. Ugyancsak a dráMA keretén belül hirdetik meg az ötödik dráMÁzat drámaíró pályázat kategóriáinak győzteseit.