Nem tudtak a fonyódi buszmegállóban hagyott kisbabáról az anya szülei

Fonyód, buszmegálló, magára hagyott kisbaba, újszülött
Vágólapra másolva!
Három nap után feladta magát a rendőrségen az a nő, aki alig fél órája született kisbabáját az egyik fonyódi buszmegállóban, egy pokrócba csavarva magára hagyta. A kisbaba egy kutyasétáltató párnak köszönhetően menekült meg.
Vágólapra másolva!

A Blikk megtalálta annak a 37 éves nőnek a szüleit, aki vasárnap hagyta magára kisbabáját az ügyészség melletti buszmegállóban. Az újszülöttre egy pár talált rá, szinte

sokkot kaptak, amikor a paplanból kicsomagolva meglátták a gyereket.

Az anyát kiskorú veszélyeztetése miatt körözte a rendőrség, szerdán feladta magát. Gyilkosság kísérlete miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Ebben a buszmegállóban hagyta magára kisbabáját alig fél órával a szülés után az anya Forrás: Police.hu

Kiderült, az asszony Ausztriában él tízéves gyerekével, akit egyedül nevel. A várandósságáról a nő apja sem tudott, tettéről pedig a Blikktől értesült.

Az anyja sem tudott a terhességről, pedig a szülés előtti napon, szombaton még találkoztak is egymással.

"A fiával és a párjával voltak nálam, de akkor sem tűnt fel semmi. Ugyanolyan ruhát viselt, mint máskor.

de azóta nem érem el, nem tudtam vele beszélni. A rendőrök egyébként meg sem kerestek, kedden este tudtam meg az ismerőseimtől, hogy mi történt" - állította a lapnak a nő anyja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!