Aki a héten felveszi a harmadik oltást, karácsonyra újra teljes védettséget szerez

oltás akcióhét Uzsoki utcai kórház
Sorban állnak az emberek az oltási akcióhét első napján az Uzsoki Utcai kórház oltópontja előtt
Vágólapra másolva!
A kormányzati oltási akció keretén belül eddig 1 millió 170 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást, amiből 138 ezren először oltatták be magukat. Ez hatalmas siker. A harmadik oltás tekintetében Magyarország továbbra is első az Európai Unió szintjén, már közel 2,8 millióan kapták meg az emlékeztető vakcinákat. A világhírű Karikó Katalin biokémikus, az mRNS oltások kifejlesztője arról beszélt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a harmadik oltás után két héttel 5-10-szer magasabb volt az ellenanyagszint, mint a második adag vakcina után. Tehát aki még ezen a héten, a meghosszabbított oltási akció keretén belül felveszi a harmadik, emlékeztető oltást, az már biztosan nagyon magas fokú védettséget fog élvezni a karácsony alatt, így biztonságosan töltheti az ünnepeket a szerettei körében.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott, múlt pénteki interjújában ezekkel a szavakkal buzdított a koronavírus elleni, harmadik, úgynevezett emlékeztető oltás felvételére.

Karikó Katalin világhírű magyar biokémikus, az mRNS vakcinák technológiájának kifejlesztője egy december 6-án megjelent interjújában arról beszélt, mennyi idő múlva nyújt extra védelmet a harmadik oltás. Hiszen sokak gondolkodnak azon, mikor érdemes beadatni annak érdekében, hogy a karácsonyi családi összejövetelre már extra magas legyen a védettség.

Karikó Katalin elárulta, hogy

Karikó Katalin Fotó / Karikó Katalin

Tehát magyarán:

aki még ezen a héten beoltatja magát a harmadik, emlékeztető oltással, az már biztosan nagyon magas fokú védettséget fog élvezni a karácsony alatt, így biztonságosan töltheti az ünnepeket a szerettei körében.

Ugyan Karikó Katalin kifejezetten a Pfizer vakcinájáról beszélt, de általánosságban is elmondható, hogy az első két oltás után az idő előrehaladtával csökken a védettség mind az ellenanyagszintet, mind a sejtes immunitást tekintve, ezt lehet a harmadik oltással ismét 90 százalékra emelni.

Orbán Viktor a most pénteki, Kossuth Rádiónak adott szokásos interjújában hangsúlyozta:

Éppen ezért a kormány minden településre kiterjesztette az oltási akciónapokat. Ettől a miniszterelnök azt várja, hogy

Továbbra is elsők vagyunk uniós szinten a harmadik oltást tekintetében, egyre többen veszik fel az első vakcinát

A járványhelyzettel kapcsolatos kormányzati tájékoztató portál legfrissebb adatai alapján kedd reggelre a beoltottak száma elérte a 6 162 758 főt, közülük 5 870 466 személy már a második oltását is megkapta, 2 790 263 fő pedig már a harmadik oltást is felvette.

A harmadik oltás tekintetében elsők vagyunk az Európai Unió tagállamai közül,

de megelőztük olyan fejlett országokat is, mint amilyen az Egyesült Államok, Kanada vagy Ausztrália. Európában pedig csupán az Egyesült Királyság jár picivel előttünk.

Forrás: ourworldindata.org/covid-vaccinations

A múlt csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a december 13-tól kezdődő héttől a Pfizer-vakcinával való oltás az 5-11 éves korosztály számára is elérhető lesz.

A GYEREKEK OLTÁSÁT A GYEREKOLTÁSOKRA KIJELÖLT KÓRHÁZI OLTÓPONTOKON ÉS IGÉNY ESETÉN A HÁZI GYERMEKORVOSOKNÁL TERVEZIK.

Az előkészületek jelenleg tartanak, a terveket ezen a héten véglegesítik, és a tudnivalókról időben tájékoztatja az Origo a szülőket.

A kormányzati oltási akcióban

MÁR ÖSSZESEN 1 MILLIÓ 170 EZREN VETTEK FEL OLTÁST, KÖZÜLÜK 956 EZREN MÁR A MEGERŐSÍTŐ HARMADIK OLTÁST VETTÉK FEL, ÉS 138 EZER EDDIG OLTATLAN EMBER IS ÚGY DÖNTÖTT, HOGY FELVESZI AZ ELSŐ OLTÁSÁT.

A 138 ezres szám azt mutatja, hogy igenis sok oltatlant meg lehet győzni arról, hogy oltassa be magát, ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy regisztráció nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni vakcinát.

Koronavírus elleni oltásra várakozók a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában, 2021. december 2-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A nagy sikerre való tekintettel újabb egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött oltási akciót, így az új időpont szerint

december 12. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni.

Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva.

A KÓRHÁZAK ORSZÁGSZERTE TOVÁBBRA IS MEGEMELT OLTÁSI KAPACITÁSSAL VÁRJÁK AZ ÉRKEZŐKET AKÁR AZ ELSŐ, AZ ELMARADT MÁSODIK, VAGY A HARMADIK OLTÁSRA.

Sorban állnak az emberek az oltási akcióhét első napján az Uzsoki Utcai kórház oltópontja előtt Fotó: Talán Csaba

Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. Időpontot azok tudnak foglalni, akik előzetesen regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon.

A KÓRHÁZI OLTÓPONTOKON ÖTFÉLE VAKCINA ÁLL RENDELKEZÉSRE: PFIZER, MODERNA, ASTRAZENECA, JANSSEN ÉS SINOPHARM.

A Szputnyik már elfogyott. Az oltásra érkezőket arra kérik, hogy a maszk mellett hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!