Élelem és víz nélkül hagyta a kölyökkutyáját egy várpalotai pár

Vágólapra másolva!
A szomszédok mentették meg annak a kiskutyának az életét, akit magára hagytak gazdái a bezárt lakásban. Az ügyben állatkínzás miatt indult eljárás két ember ellen. 
Vágólapra másolva!

Az 51 éves férfi és 38 éves élettársa tavaly áprilisban magukhoz vettek várpalotai társasházi lakásukba egy kölyökkutyát. Két hónappal később azonban sietve elköltöztek, a kulcsra zárt lakásban pedig

élelem és víz nélkül hátrahagyták az akkor három hónapos kiskutyát.

A társasház lakói meghallották a kis állat hangos ugatását. Szóltak a ház gondnokának, akinek volt a lakáshoz pótkulcsa. Bement és megtalálta az állatot. Mivel a kutya tulajdonosait nem tudták elérni, az ebet menhelyre vitték.

A vádlottak nem törődtek az állat sorsával. A 38 éves nő csak több mint fél év múltán érdeklődött a társasház tulajdonosánál a kutyával kapcsolatban,

amely élelem és víz nélkül egy héten belül elpusztulhatott volna.

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben elzárás, míg a nővel szemben közérdekű munka kiszabására indítványozta a Veszprémi Járásbíróságon.