Háromszor tört be ugyanabba a csárdába egy nagybaracskai férfi

A nagybaracskai férfi letaposta a kerítést, hogy bejusson a ház udvarára.
A nagybaracskai férfi letaposta a kerítést, hogy bejusson a ház udvarára.
Vágólapra másolva!
Lezárták a nyomozást a rendőrök annak a 30 éves férfinak az ügyében, aki háromszor is betört ugyanabba a csárdába egy hónap alatt. Nem sokkal később egy családi házat szemelt ki magának, ahonnan csatlakozókat és réz kábelt lopott el, ezután kapták el. 
Vágólapra másolva!

Február 1-jén délelőtt kaptak bejelentést a bajai rendőrök arról, hogy valaki letaposva a kerítést bejutott egy nagybaracskai ház udvarára.

Megrongálta a bejárati ajtót, aztán az udvarról ellopott egy rézkábel köteget és csatlakozókat is magával vitt.

A nagybaracskai férfi letaposta a kerítést, hogy bejusson a ház udvarára. Forrás: police.hu

A rendőrök hamar rájöttek, hogy kit kell keresniük. A férfit még aznap kora délután elfogták Nagybaracskán.

Kiderült, hogy a 30 éves, helyi betörő korábban is követett el már hasonló bűncselekményeket.

A rendőrség helyszíni fotója. Forrás: police.hu

Összesen háromszor, tavaly télen kétszer és aztán újév első napján is betört egy csárdába. Úgy jutott be, hogy

megrongálta az ablak és az ajtó üvegét. Különböző szeszes italokat vitt magával több tízezer forint értékben.

Rendőrségi fotó a helyszínről. Forrás: police.hu

A bajai rendőröknek

a letartóztatás alatt álló, többrendbeli lopással gyanúsítható 30 éves, nagybaracskai férfi beismerő vallomást tett.

A nyomozást lezárták. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték el az ügyészeknek.